Elhunyt Kocsár Miklós zeneszerző, a nemzet művésze

2019. augusztus 29. 11:42

A 20. századi nagy magyar kórushagyomány örökségének egyik legméltóbb képviselője távozott az élők sorából.

2019. augusztus 29. 11:42

Életének 86. évében csütörtökön elhunyt Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az MMA Titkársága az MTI-vel.

Kocsár Miklós a 20. századi nagy magyar kórushagyomány örökségének egyik legméltóbb képviselője volt, műveit rendkívüli szuggesztivitással alkotta, zeneköltői munkássága kiemelkedő – hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy művei között oratóriumokat, kórusműveket, dalokat, különböző hangszerre írt kamaradarabokat, zenekari darabokat, szimfonikus és versenyműveket, valamint pedagógiai műveket egyaránt találni.

Kocsár 1933. december 21-én született Debrecenben. A Zeneművészeti Főiskolát 1959-ben végezte el Farkas Ferenc tanítványaként. 1963-ban a Zeneműkiadó szerkesztője, majd a Madách Színház zenei vezetője, karmestere volt. 1972-től tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában mint zeneszerzés-tanár. 1974 és 1983 között a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1983 és 1995 között a zenei főosztály helyettes vezetője volt. 1996-tól a Vántus István Társaság tiszteletbeli elnöke, 1992-ben az MMA egyesület egyik alapító tagja, 2001-2004-ben az elnökség tagja volt. Köztestületté alakulása óta az MMA rendes tagja volt.

Erkel Ferenc-díjjal kétszer – 1973-ban és 1982-ben – is kitüntették, az érdemes művész címet 1987-ben, a Bartók-Pásztory-díjat 1992-ben, az Ezüst Toll kitüntetést 1998-ban, a Magyar Művészetért Alapítvány díját 1999-ben kapta meg. 2004-ben elnyerte a KÓTA díját, 2005-ben a Kölcsey-emlékplakettet.

2000-ben vehette át a Kossuth-díjat zeneszerzői tevékenységéért, különös tekintettel világszerte elismert kórusműveire: a kortárs magyar zene hírnökeire. 2014-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetéssel és a Nemzet Művésze díjjal ismerték el. Kocsár Miklóst a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Temetéséről a család később intézkedik.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gallfec
2019. augusztus 29. 12:24
Isten nyugosztalja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!