Benkő: A béke megőrzésére erős honvédségre van szükség

2019. augusztus 20. 09:12

A honvédtisztjelöltek fogadalmukat kardrántással és „a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.

2019. augusztus 20. 09:12

A béke és a biztonság megőrzésére Magyarországnak erős honvédségre van szüksége – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, kedden Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Benkő Tibor felidézte, a történelem folyamán megtapasztalhattuk, hogy a béke és a biztonság rendkívül törékeny dolog. Azt, valamint a több mint ezer éves államiság értékeit mindig óvni és védeni kell. Hozzátette: ehhez jól felszerelt, korszerű, a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközök és jól kiképzett katonák kellenek.

Azt mondta: a kormány azért indította el a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, hogy ezen feladatoknak maradéktalanul meg tudjon felelni. A sikerhez mindenki támogatására szükség van, „csak közösen tudunk célt érni” – fogalmazott. A miniszter kiemelte: a katonáktól azt várja, hogy emeljék magasra Magyarország lobogóját, hogy minél többen, akik felelősséget éreznek Magyarországért és a magyar emberekért, felsorakozhassanak alatta.

A miniszter az esküt tevő honvédtisztjelöltektől azt kérte, legyenek büszkék arra, hogy a honvéd nevet viselhetik, legyenek mindig méltók a szolgálatra, mutassanak példát a haza iránti hűségből, szeretetből és bajtársiasságból. Ha pedig a helyzet azt kívánja, kövessék elődeik példáját, és küzdjenek Magyarország, a magyar emberek békéjéért és szabadságáért.

A katonák vállalják, Magyarország értékeit, érdekeit, hazájukat, szeretteiket, ha a helyzet azt kívánja életük feláldozásával is megvédik – fejtette ki a miniszter, kiemelve: egyedülálló eskü ez, ahol az ember a legdrágább dolgot, életét ajánlja a nemzet szolgálatába. Mutassanak példát a beosztott katonák előtt is, álljanak a küldetések élén, legyenek, akarjanak példaképek lenni – mondta a miniszter.

Benkő Tibor kiemelte: a katonák életre szóló esküt tesznek. Azt kérte, az esküben elhangzó magasztos gondolatokat soha, egy pillanatra se feledjék el.

Idén a Parlament előtti Kossuth téren csaknem 140-en tették le katonai esküjüket. A honvédtisztjelöltek – folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt – fogadalmukat kardrántással, „a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg. A tisztavatás után csaknem egyórás légi parádét tartanak a Magyar Honvédség repülői, helikopterei részvételével.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. augusztus 20. 18:29
"valamint a több mint ezer éves államiság értékeit mindig óvni és védeni kell. Hozzátette: ehhez jól felszerelt, korszerű, a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközök és jól kiképzett katonák kellenek." Kellenének. A miniszter a vágyairól beszél, nem a jelenlegi tényleges helyzetről.
Da Vinci
2019. augusztus 20. 16:03
Érdemes megnézni! Igaz magyart, büszkeséggel tölt el! https://www.youtube.com/watch?v=LsIHenJUBCc&feature=share
oskar
2019. augusztus 20. 15:41
A békét fegyverekkel megőrizni? Ma? Marhaság. Svájc hogyan őrzi a békéjét? Vagy Ausztria? Erős modern hadsereggel? Nem. Észak Korea mivel őrzi? Nagy hadserege van, ugye? De van tömegpusztító fegyvere, és az azt célbajuttató eszköze. Egyenlőre béke van. Marad-e? Iránnak van erős hadserege de a béke nem garantált. Ha meglesz az atomfegyvere és az azt célbajuttató eszközei akkor megszünhetnek a szankciók és tárgyaló képes lesz. Lesz? Valóban az erős hadsereg kell a békéhez? Nem tévedés ez?
Tatulus
2019. augusztus 20. 15:06
Komoly fejlesztéshez komoly anyagi háttér kell - úgy néz ki, hogy ez most megvan. Viszont komoly befektetés a harckészen tartás is, a karbantartások, javítások, a kezelő személyzet kiképzése, az új eszközök hadrendbe állítása a legcélszerűbb kihasználtság eléréséhez. Hozzá az infrastruktúra, az elektronika, a irányítás és vezetés összehangolása, a harcászati alkalmazás profi ismerete! Van még mit fejleszteni, eszközben, kiképzésben! Pláne, ha a légierő, légvédelem is megújításra kerül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!