Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A távozás hátterében az áll, hogy a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció nyomán elhatározott intézkedések július elsejétől már hatályosak.
A Magyar Közlönyben megjelentek alapján a nemzeti konzultációkért felelős miniszteri biztos, dr. Molnár Balázs megbízatása véget ért. Információink szerint a távozás hátterében az áll, hogy a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció nyomán elhatározott, a családokat segítő intézkedéseket az Országgyűlés is elfogadta, és az akcióterv első intézkedései július elsejétől már hatályosak.
Emlékezetes, hogy a tavaly év végén zajlott állampolgári párbeszédben közel 1,4 millióan vettek részt, ezzel ez volt minden idők harmadik legsikeresebb konzultációja.
