Többek között azt is problémásnak tartják, hogy „válasz nélkül maradt, hogy az OBH elnöke milyen alapon nyilvánítja önkényesen illegitimnek az őt felügyelő testületet, és tagadja meg az előterjesztéseket, miközben maga is többször kinyilvánította, hogy a kérdésben döntési joggal nem rendelkezik”, illetve, hogy „érdemi válasz nélkül maradt az OBH elnökének törvénysértő bírósági vezetői és bírói pályázatokat eredménytelenné nyilvánító, valamint bíró-kirendelési gyakorlata, amely közvetlenül érinti az állampolgárok törvényes bíróhoz való jogát”.
Az Országos Bírói Tanács szerint „az OBH elnöke az elmúlt egy évben mindent megtett az OBT tagjainak kompromittálására: fegyelmi eljárásokat kezdeményezett, dehonesztáló cikkeket és közleményeket jelentetett meg, hogy így utóbb a saját felróható magatartása által előidézett helyzetre hivatkozhasson”.