Magyar Péter megkegyelmezett az utolsó kommunista kormányfőnek

A Tisza 8 évben maximalizálná a kormányfői tisztség időtartamát. De van itt egy kis bibi! Kovács András írása.

Előállt programjával az előválasztási versenyben második helyre szorult zuglói polgármester.
Hétfőn sajtóbeszélgetésen ismertetteprogramjának főbb elemeit Karácsony Gergely, aki az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson az MSZP-P jelöltjeként indul. Ezen kiderült, hogy három témakört tart a legfontosabbnak: a környezeti alapjövedelmet, a Tiborcz-adót, valamint a zöldövezetet.
A Népszava ismertetése szerint a Tiborcz-adót a félmilliárd forintot meghaladó értékű, szerinte többnyire Fidesz-közeli ingatlanokre vetné ki, a befolyt pénzt (amire Karácsony szerint égető szüksége van a fővárosnak) bérlakás-építésre és felújítása fordítják. A politikus leszögezte, a Tiborcz-adó nem ingatlanadó, hanem – megfogalmazása szerint – „a felső 1 százalék hozzájárulása a közösség céljaihoz.” Ez az általa ismertetett szakértői becslések szerint évente több milliárd forint plusz bevételt jelentene Budapestnek – olvasható a baloldali napilapban.

Sokkal érdekesebbnek hangzik a közlekedési alapjövedelem: ez úgy nézne ki a zuglói városvezető szerint, hogy minden minden felnőtt budapesti közlekedési támogatást kap, a nyugdíjasok és a gyermekek eddigi kedvezményei pedig megmaradnak. Kihangsúlyozta, a felnőttek maguk dönthetik el, hogy a támogatást közösségi közlekedésre, parkolásra, biciklizésre használják fel. Arra a kérdésre, hogy mindez mennyibe kerülne, pontos választ nem adott, hiszen szerinte a főváros költségvetése átláthatatlan. Persze, nem csak adna, hanem el is venne, véleménye szerint ugyanis az önkormányzatok túl sok parkolási kedvezményt adnak a kerületekben lakóknak, ez pedig fenntarthatatlanná teszi a rendszert.
Azzal, hogy az emberek választhatnának az ingyenes parkolás, vagy olcsóbb tömegközlekedés között, növelni lehetne a BKV jegybevételeit, másrészt kevesebben használnának autót, amitől élhetőbb válna a város. A hosszú távú célja, hogy a tömegközlekedés napi 100 forintba kerüljön.
Ezenfelül Karácsony létrehozná Budapest új „tüdejét is” – olvasható a Népszavában. Ez a főváros legnagyobb telepített parkerdeje lenne Csepelen és a Ferencvárosban, emellett zöldfolyosóval kötné össze a Margitszigetet a Római-parttal, amennyiben ő lenne az új főpolgármester.
Mint a Népszava beszámolt róla, Karácsony Gergelyt az eseményen szembesítették azzal is, hogy túl sok különbség nem látszik a különböző jelöltek programjai között (bár Kálmén Olgának egyelőre csak szlogenei vannak – a szerk.).Ő a napilap szerint annyit mondott reagálásában, hogy négy szakpolitikai vitát kezdeményezett, ahol kidomborulhattak volna az eltérésék, de egyelőre sem Kálmán Olgától, sem Kerpel-Fronius Gábortól nem kapott visszajelzést.
A napilap információi szerint egy diskurzus a jelöltek között még biztos lesz a héten, az aHang nevezetű civilszervezet rendezésében lesz megrendezve, míg az ATV-ben is lesz előválasztási-vita.