Az állami jelképekre vonatkozó jogszabály márciusban a most pénteken kezdődött szlovákiai jégkorong-világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Ezt az előterjesztő SNS szerint az tette indokolttá, hogy a szlovák csapat sokévi bevált gyakorlattal szakítva olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva – a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve – kapott helyet. Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az SNS elnöke – áprilisban, miután a törvény a himnusz éneklésére vonatkozó része széleskörű tiltakozást váltott ki – bejelentette: megegyezés született a koalícióban arról, hogy megoldják a törvényből adódó problémát, úgy hogy mindenki elégedett legyen, és semmi se zavarja a szlovák-magyar kapcsolatokat. Az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvény megváltoztatása céljával áprilisban a Magyar Közösség Pártja (MKP) aláírásgyűjtésbe kezdett. Petíciójukkal azonban nem csak a törvény a himnusz éneklésének korlátozását akarják megszüntetni, hanem annak teljes megváltoztatását célozzák, úgy, hogy lehetővé váljon a nemzeti szimbólumok, köztük a – korábban betiltott – nemzeti zászlók teljes körű szabad használata is.
(MTI)