Toroczkai László hangsúlyozta: a Mi Hazánk Mozgalom a valódi nemzetek Európájában gondolkodik, ami azt jelenti, hogy szerintük kizárólag gazdasági értelemben kellene egységesíteni az Európai Uniót. Hozzátette, nemcsak az európai minimálbért tudják támogatni, hanem azt is, hogy olyan korlátot hozzanak létre, amely kizárja annak lehetőségét, hogy az európai bérek között elképesztő különbségek legyenek.
Kérdésre válaszolva a pártelnök határozottan elutasította az Európai Egyesült Államok vízióját, amely szerinte azt jelenti, hogy „egy gyarmatosító birodalommá” alakulna az Európai Unió.
Arról is beszélt, hogy a Mi Hazánk Mozgalom az, amely továbbviszi a Jobbik eredeti szellemiségét, ezért reméli, hogy a Jobbik húsz százaléknyi szavazótáborát a közeljövőben maguk mögött tudhatják, de olyanokra is számítanak, akik korábban más pártokra szavaztak.