Magyar Hírlap: Hová tűnt Karácsony?

2019. május 29. 08:03

A napilap informciói szerint az MSZP vezetése csak azért nem mondott le vasárnap, mert úgy vélték, nincs senki, akinek át tudnák adni a stafétabotot.

2019. május 29. 08:03

Hová tűnt Karácsony Gergely? – tette fel a kérdést a Magyar Hírlap keddi írásában Rozgonyi Zoltánnak, a zuglói önkormányzat fideszes alpolgármesterének, miután a párbeszédes politikust senki sem látta az MSZP-P EP-eredményzáróján, és azt követően sem szólalt meg, leszámítva egy ATV-beszélgetést. 

Rozgonyi reméli, hogy a polgármester csütörtökön előkerül, ugyanis akkor rendeznek Zuglóban rendkívüli testületi ülést, a tavalyi év zárszámadása miatt, ami kerületi információk szerint elkerülte Karácsony figyelmét az EP-kampányban. Mint a lap írja, a baloldal főpolgármester-jelöltje egyébként májusra nem is tervezett rendes ülést.

Rozgonyi azt is hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak, hogy a napirendi pontok között a parkolás nem szerepel, így a zuglóiaknak napi egymillió forintos veszteséget okozó ügy továbbra is megoldatlan, ami Karácsony alkalmatlanságát mutatja. Ezt lassan a zuglói szocialisták is belátják – jegyezte meg a kerület fideszes alpolgármestere. .

Az MSZP és a Párbeszéd (P) közös listája csupán egyetlen EP-képviselői mandátumot szerzett, és Zuglóban csak negyedik lett az EP-választáson, igaz, ez jobb eredmény, mint amit Angyalföldön értek el, a párt legfőbb budapesti bázisán ugyanis csak ötödikek lettek – erre szocialista forrása hívta hívta fel a Magyar Hírlap figyelmét. A névtelenséget kérő forrás a lapnak megemlítette, 1990-ben az MSZP hétszázalékos eredményt ért el, jobbat, mint a mostani EP-választáson. Ez maga a csőd, a totális összeomlás jele, fogalmazott az anoním forrás, aki szerint az elnökség csak azért nem mondott le, mert jelenleg nincs senki, aki ilyen helyzetben átvenné a párt vezetését.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. május 31. 03:46
Karácsony Gergely megpróbálhatná így írni a nevét Gergej Bokros Lalyos biztos meg tudta volna felezni a parkolási pénzt, Dávid Ibojával. Parkolási pályán lett volna Lalyos XIV. kerületi polgármester és XIV. Lalyos néven lehetett volna főpolgármester ha Tarlós már elment nyugdíjba. De a CEU-s állás sem rossz Lalyosnak ahol PPP-s ( parkolási panama professzor).
Peter8811
2019. május 31. 03:29
Szerintem Karácsony Gergely kiválóan el tudná vezetni a Unicum Műveket.
puszika
2019. május 29. 18:15
Barátaim!! HOL VAN ILYENKOR LENDVAI ILDIKÓ??????????? Népszava!! Ti talán tudjátok.
luisbathhelena
2019. május 29. 16:45
Mese nincs: Karácsonyt be kell tenni a DK-ba!!! Mindenáron
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!