Kormányinfó: Elhalasztják a közigazgatási bíróságok felállítását

2019. május 30. 11:20

Az elképzelés európai és nemzetközi viták középpontjában áll, amíg ezek nem zárulnak le megnyugtatóan, nem vezetik be a rendszert.

2019. május 30. 11:20

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette: a kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy határidő nélkül elhalasztja a közigazgatási bírósági rendszer bevezetését. Gulyás szerint ugyan a jogszabály kidolgozásában neves jogászprofesszorok vettek részt, valamint az mindenben megfelel a jogállamiság követelményének, de úgy látják, hogy ez az elképzelés európai és nemzetközi vita középpontjában áll.

A kormány ahogy eddig, ezután is nyitott a vitára. Amíg viszont ez nem zárul le megnyugtatóan, nem vezetik be a rendszert. Az ezzel kapcsolatos jogszabálymódosítást már ma benyújtják az országgyűlés elnökének. A köztársasági elnököt arra kérik, hogy a felsőbíróság élére már ne is jelöljön elnököt. 

A közigazgatási bíróságok felállítására eredetileg 2020 januárjától került volna sor, az elképzelés azonban heves hazai és nemzetközi tiltakozásokat váltott ki.

Cikkünk frissül.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
terembura
2019. május 30. 17:55
Egyszerűen arról van szó, hogy a Miniszterelnök Úr kihasználja a korábbinál is jobban megerősödött európai tekintélyét és pozícióit arra, hogy szembeszálljon az Unió és Soros György diktátumával, amely kötelezővé akarta tenni a közigazgatási bíróságok létrehozását.
Onurisz
2019. május 30. 15:19
Logikus döntés. Nem következett be a várt áttörés az EU-választáson. Lehetőleg benn kell maradni a Néppártban és elegendő lesz egy konfliktust vinni, a bevándorlásit, a többit minimalizálni kell. Ráadásul itt van a földtörvény-ítélet, az sokkal fontosabb ügy.
brabant89
2019. május 30. 13:08
A fidesz szerecsenmosdatói nem kommentelnek? Vagy csak azok, akiket már kiikszeltem? :)))
KannibálTatárÚr
2019. május 30. 12:09
Valóban szégyen a törvény visszavonása. Az EU szégyene. Egy 2/3-os kormánynak diktálnak arra el nem hivatottak. Piszkosabbak a legdurvább kommunista diktátornál is. Az Unióba nem azért léptünk, hogy diktáljon, hanem azért, hogy segítsen céljaink elérésében. A céljainkat viszont nem az Unió határozza meg, hanem mi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!