Kinek a keresztje?

„A katolikus hagyomány szerint minden esztendőben megrendezik Rómában a Via Crucist, vagyis a keresztutat. A nagypénteki szertartás keretében a krisztusi passió tizennégy stációját egy-egy fontosabb gondolat kifejtése kíséri. Az idei szertartás a Krisztussal és a nőkkel a keresztúton címet kapta. A meditációk megírását Ferenc pápa most a nyolcvanéves Eugenia Bonetti szerzetesnőre bízta, aki misszionáriusként huszonöt évig Afrikában szolgált, s a nőirabszolgaság-ellenes szervezet elnöke.

Lényegi gondolatai szerint – átvitt értelemben – a mai világban is keresztre feszít embereket a hatalom brutalitása és a társadalom cinikus közönye. A migrációt bírálókat is elítéli a meditációk szerzője, mert „a szegényben, az idegenben, a különbözőben nem elutasítandó ellenséget kell látni, akivel meg kell küzdeni, hanem testvért, akit be kell fogadni” – olvasható a szövegben.

Nos, ahogy már évek óta mindig, most is megnéztem a közvetítést, meghallgattam a meditációkat, s nagyon különös érzések jártak át. Nincs és nem is lehet ember ma, aki kétségbe vonná azt, hogy mindaz a sok szörnyűség, erőszak, kifosztás, testi-lelki elnyomás és megaláztatás, amelyről Eugenia nővér meditációi szólnak, mindenki számára közvetlenül átélhető, fájdalmasan élő valóság.

De akárhogy is figyeltem, a meditációk szövegéből mindössze két dolog derült ki. Az egyik, hogy mindez a tengernyi szenvedés kizárólag a nem fehér bőrű embereket, a nőket, a migránsokat, a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, a nyomorban élőket sújtja. És természetesen úgy, hogy őket mindezért semmiféle felelősség nem terheli, ők abszolút tiszták, bűntelenek, akiket végtelen jóságuk és tisztaságuk visz ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe.”