Újabb százmilliókat költenének a parkolásra Zuglóban

2019. április 18. 07:12

A kerület képviselő-testületének rendkívüli ülésén a szocialisták újabb kétszázmilliós kiadást, míg a Fidesz vizsgálóbizottságot akar megszavaztatni – írja a Magyar Nemzet.

2019. április 18. 07:12

A korábbi zuglói átláthatósági biztos szerint a polgármester is felelős a kerületnek milliárdos veszteséget okozó parkolási rendszer kialakításában – írta a Magyar Nemzet csütörtökön, hozzátéve: a kerület képviselő-testületének rendkívüli ülésén a szocialisták újabb kétszázmilliós kiadást, míg a Fidesz vizsgálóbizottságot akar megszavaztatni.

Vágó Gábor, a kerület tavaly novemberben leköszönt átláthatósági biztosa a lapnak elmondta: feladata annak ellenőrzése volt, hogy az önkormányzat megfelel-e a saját átláthatósági szabályainak. „Most pont azért van balhé és ügy Zuglóban, mert a parkolással kapcsolatos minden döntés és szerződés nyilvános, a munkám tehát ebből a szempontból hatékony volt” – fogalmazott az LMP európai parlamenti listavezetője. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Vágó Gábor szerint a kerületnek előnytelen, eddig milliárdos veszteséget termelő fizetőparkolási rendszert a képviselő-testület elé terjesztő Karácsony Gergelynek, Zugló polgármesterének közös a felelőssége az előterjesztést megszavazó képviselőkkel – írta a lap.

A zuglói képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén a Fidesz javaslatára a parkolási rendszert vizsgáló bizottság felállításáról is dönthetnek. Ugyanakkor az ülés meghívójában szereplő napirendi pontok között a parkolási övezetek bővítése és ennek részeként több mint 157 millió forintért további parkolóórák beszerzése is szerepel, a javaslatot Hajdú Flórián MSZP-s képviselő nyújtotta be. A Magyar Nemzet hozzáteszi: a XIV. kerületi fizetős parkolás 2017-es bevezetése óta több mint 700 millió forint veszteséget okozott az önkormányzatnak, és az idei költségvetésben további 301 milliós veszteséget terveztek.

(MTI, Magyar Nemzet)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
adam
2019. április 18. 11:15
Amekkora gödrök vannak az Egressy úton a fizetős parkolókban, kevés lesz ez a pénz...
Válasz erre
2
0
zakar zoltán béla
2019. április 18. 10:51
Csingilingi
Válasz erre
2
9
twist
2019. április 18. 10:42
Karácsony polgármestersége alatt lepusztult Zugló. Ráadásul egy korrupt tolvaj.
Válasz erre
1
0
makapaka2
2019. április 18. 08:13
Ez a tehetségtelen, takonygerincű ember akarna főpolgármester lenni?!
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!