Az MSZP egyik vezetője szerint a Fidesz van a 24.hu írásai mögött

2019. április 29. 18:29

Láng Balázs, a párt kommunikációs igazgatója a Facebookon hazugozta le Pető Pétert, a hírportál főszerkesztő-helyettesét.

2019. április 29. 18:29

Láng Balázs – akit a tavalyi választások után neveztek ki a párt kommunikációs igazgatójává – a legnagyobb közösségi portálon így reagált Pető Péter vasárnapi posztja alá: „»Ha az MSZP azt mondja, amíg Simonka és Pócs van, addig nincs Bangóné-kérdés..« Az MSZP nem ezt mondta, hiszen én magam írtam a mondatot, de sebaj. Mint ahogy az sem igaz, hogy »Tordai Bence elhatárolódott«, és már az a kérdés is hazugság volt, amit Kárász Róbert feltett az ATV-ben Bangónénak: »Miért van az, hogy miközben a Fidesz folyamatosan emelkedik, az önök támogatottsága egyre csökken?« Az MSZP-Párbeszéd támogatottsága egyre nő, olyannyira, hogy már ez a politikai összefogás a legerősebb az ellenzéki oldalon, minden közvéleménykutatónál. Hazugság volt az az interpretáció is a sajtóban, hogy »az MSZP feltételeket támasztott Bangóné menesztéséhez«, mert ilyen szóba sem került.”

Majd így folytatja: „Sebaj, értjük, hogy mindez a Fidesz rendelése, és szomorúan látjuk, hogy ennyi, magát függetlennek nevező orgánum/újságíró ilyen lelkesen szolgálja ki a propagandagépezet céljait. Esetleg nyomjátok végtelenítve a 24.hu-n is Péter. Utóvégre nincsenek már migránsok, nincs Soros, csak Bangóné maradt. Kanalizálni kell a gyűlöletet. Szóval kellemes hazugságterjesztést, és további jó munkát.”

Hogy mi lesz a hírportál és az ellenzéki párt közötti csörte végeredménye, egyelőre senki sem tudja, az azonban biztosnak tűnik, hogy ezzel a csörtével csak a Fidesz-KDNP járhat jól.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2019. április 30. 14:56
Patkányozó okleveles demokraták.
nyugalom
2019. április 30. 10:51
Hol vannak bangone baratnoi? Vadai bosz, cettike, agika....?
Glück28
2019. április 30. 08:15
Pető Péter mint Fidesz bérenc, Bunkónéül patkány?? Édes jó Istenem. Csak egy kávét kérek cukor nélkül!
atila68
2019. április 30. 07:43
#szánalmas
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!