Szörnyű tragédia történt Győr-Moson-Sopron megyében

2019. március 10. 13:23

Egy közlekedési balesetben kigyulladt két autó, hét ember, köztük gyerekek haltak meg.

2019. március 10. 13:23

Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t. Ruskné Takács Anita elmondta, hogy két autó ütközött össze, majd mindkettő kigyulladt.

A baleset helyszínére a győri, a kisbéri és a pannonhalmi tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat. Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az közölte, hogy az autók frontálisan ütköztek. Az egyik autóban három felnőtt és két gyermek, a másik autóban két felnőtt utazott. Az utat a rendőrség lezárta, a forgalmat mindkét irányból a környező utakra terelik. 

Egy nappal a tragikus baleset után azt közölték: nem kettő, csak egy gyermek halt meg. Mint azt a rendőrség honlapján közölték, két nő, négy férfi és egy fiúgyermek, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyei lakosok haltak meg vasárnap a 81-es úton Mezőörsnél történt balesetben. A rendőrség több ember halálával járó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást.

A nyomozás adatai szerint egy 28 éves férfi autójával Kisbér felől Mezőörs irányába tartott, és egy másik gépkocsi előzésébe kezdett. Amikor visszatért a saját sávjába, elvesztette uralmát a járműve felett és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval. A balesetben mindkét jármű kigyulladt. A szemközti sávba áttérő autóban utazó 28 éves győri férfi és 19 éves rédei utasa, egy nő, a szemből érkező személygépkocsiban pedig egy 37 éves bakonyszombathelyi nő és egy 9 éves gyermek, egy 25 éves és egy 36 éves kisbéri, valamint a 45 éves győri férfi vesztette életét a helyszínen.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére vasárnap azt mondta, a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, de már nem lehetett megmenteni a sérültek életét, ezért a mentőhelikoptereket visszafordították.

(MTI, a nyitókép az MTI felvétele)

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sors
2019. március 10. 22:21
Ezek a kocsik szürreálisan szétroncsolódtak és kiégtek... Nagyon nagy sebességgel mehettek...
Himalája
2019. március 10. 19:50
"megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az közölte, hogy az autók frontálisan ütköztek." A múlt héten a 10-es úton haladva majdhogynem meghűlt bennem a vér. ötödikként haladva egy kocsisorban, és vagy egy tucatnyi autóval a hátam mögött éppen azon elmélkedtem, hogy a kocsisort vezető autó sofőrje miért cammog 50-60-nal napfényes, száraz, portól és latyaktól mentes úton 80-90 helyett, amikor észrevettem, hogy az egyik, a kocsisorban lévő autó a türelmét vesztette, és mihelyt észrevett a szembejövő forgalomban egy kis rést, hirtelen előzésbe kezdett. Csak egy hajszálon múlott, hogy be tudta fejezni az előzési manővert. Ha ez a hajszál nincs, akkor több ember épsége kárt szenved. Azon gondolkodom, hogy a mostani sajnálatos tragédia nem-e hasoló eset eredménye. Véleményem szerint nem csak a gyorshajtást, hanem az ok nélküli cammogást is büntetni kéne, ahogy a veszélyes előzést is.
atila68
2019. március 10. 18:53
Egy 45 lóerős vassal kezdtem, ma ennek több mint a háromszorosát tartom kordában. A kettő közt 30 év telt el, és közel 900.000 kilométer. De azoktól ez a rutin sem fog megvédeni akik rögtön nagy teljesítményű autóval kezdenek, vagy évente csak kétezer kilométert vezetnek. Benne van a pakliban.
nemecsekerno_007
2019. március 10. 17:27
De hogy a pics@ba éghettek így ki? Nem ment arra senki, hogy segítsen vagy éjszaka történt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!