Puzsér Róbert a centrum kialakítását sürgette, szemben a "régi baloldal" forgatókönyvével, amely a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig tartó összefogásban gondolkodik. Kifejtette: két alternatív ellenzékre van szükség, mert a kormányváltás az ellenzék leváltása nélkül nem valósítható meg.
„A régi ellenzék az MSZP és a DK, az új pedig az LMP és a Jobbik” – hangoztatta, hozzátéve, hogy a Momentumnak döntenie kell, hova kíván tartozni. Utóbbiról megjegyezte, olyan híreket kap, amelyek szerint küszöbön áll annak bejelentése, hogy a Momentum Karácsony Gergelyt, a baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltjét támogatja. Lényegesnek nevezte, hogy a két alternatív ellenzék minden körzetben egyeztessen a jelöltekről.
Ne az történjen, hogy Gyurcsány Ferenc szépen leszalámizza a centrumot – mondta. A koordináció nem seftelés Gyurcsánnyal és főleg nem összefogás Gyurcsánnyal – hangoztatta Puzsér Róbert, aki szerint az egyeztetésnek a programokról és a jelöltekről kell szólnia. Puzsér Róbert leszögezte: ha rajta és Karácsony Gergelyen múlik, akkor lesz ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás, azonban „az a gyanúja”, hogy az MSZP ezt nem akarja. Hozzátette: ha megtartják az előválasztást és azon veszít, visszalép.