Brüsszel munkában? Sorban szalámizzák le a Tiszára veszélyes ellenzéki jelölteket

Egy-két egyéniben győztes ellenzéki politikus még kitart, indulni akar; a nagy kérdés, hogy a Momentum után a DK, az MSZP és a Jobbik is lelép-e a színről.

Gál József, az LMP fővárosi képviselője bejelentette, pártja törvénymódosítást kezdeményez a dugódíj bevezetése céljából.
Gál József, a párt fővárosi képviselője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, az LMP szerint a légszennyezettségre és a dugók elkerülésére a legjobb megoldás a behajtási díj bevezetése.
Emlékeztetett, a díj bevezetésére még Demszky Gábor (SZDSZ) korábbi főpolgármester idején, a 4-es metró beruházásához kapcsolódva 2013-ban született döntés, és a díj bevezetése uniós kötelezettség is. Úgy fogalmazott, „örülhetünk, hogy a sokat kritizált Európai Unió eddig nem szabott ránk valamilyen büntetést".
Gál József felhívta a figyelmet egy évekkel korábbi törvényre, amely szerint az önkormányzatok nem szedhetnek úthasználati díjat; Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester erre a jogszabályra hivatkozva halogatja folyamatosan a dugódíj bevezetését.
Az ellenzéki párt szerint a befolyt díjakból P+R parkolókat lehetne építeni, továbbá fejleszthetnék a tömegközlekedési hálózatot Budapesten, és ezek hatására csökkenhetne a levegőszennyezettség.
(MTI)