Korózs Lajos a sztrájkkal kapcsolatban elmondta, a kialakult helyzet a magyar kormány felelőssége is, ugyanis az stratégiai megállapodást kötött a céggel, szavai szerint „rendesen megfizette őket”. Cserébe – folytatta a képviselő – a cég azt vállalta, hogy a munkaügyeket a törvények betartásával fogja rendezni, de – szerinte – ez elmaradt, még a csonkolt törvénynek sem felel meg.
Nagyon nincs rendben a Hankook magyarországi jelenléte Szél Bernadett szerint sem: ezt az is alátámaszt véleménye alapján, hogy „átlag két évente halálos baleset történik a gyárban”. Ezért jöttek le Székesfehérvárra, hogy elérjék azt, a magyar munkavállalók jobb körülmények között több pénzért dolgozzanak a cégnél.