A Janus Pannonius Múzeumban állítják ki a pécsi mamutot

2019. február 22. 11:57

Május 10-ig tart a kiállítás.

2019. február 22. 11:57

A 90 évvel ezelőtt feltárt pécsbányai mamutleletek fellelhető preparátumaiból és a jégkorszak állatainak ősmaradványaiból nyílik kiállítás március elsején a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) természettörténeti osztályán – tájékoztatta a közgyűjtemény pénteken az MTI-t.

A tárlaton látható lesz a Rihmer László (1904-1982) bányamérnök, geológus és jogász által feltárt úgynevezett pécsi mamut a JPM munkatársai által fellelt összes maradványa.

A leletről felidézték: 1928. március 6-án az Első Duna Gőzhajózási Társaság pécsbányatelepi homokbányájában az addig és azóta legteljesebbnek számító magyarországi mamutleletanyag került elő, ugyanis akkor a mamutcsontváz 75 százalékát találták meg.

Az ősállat becsült hossza 5,1 méter, magassága 3,1 méter lehetett, a fogazata alapján és más jellemzőket is figyelembe véve a jellegzetes S-bordákkal is rendelkező állat körülbelül 35-40 éves lehetett - részletezte a múzeum.

A megmaradt bal- és jobboldali agyardarabokat egy-egy nagyobb (másfél, illetve 1,8 méteres) egész darabbá sikerült összeragasztani a restaurálás során.

A jégkor pécsi vándoraA pécsi mammut című tárlaton a kortárs állatok ősmaradványai is láthatóak lesznek. A kiállítás interaktív elemekkel, játékokkal - köztük összerakható mamutcsontvázzal - egészül ki. 

Emellett életnagyságú – háromszor ötméteres – nyomtatásban csodálhatják meg a látogatók Rihmer László rajzát a mamut csontvázáról, valamint a feltárás térképét.

A május 30-ig tartó kiállítás kiegészítő témái a jégkorszakok, valamint a klímaváltozások kutatása lesznek – összegzett a JPM.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2019. február 22. 15:35
És a Heller anyóval mi lesz?
zakar zoltán béla
2019. február 22. 14:06
Mellár ott lesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!