Újra rekordot döntött az utasforgalom 2018-ban a Liszt Ferenc repülőtéren

2019. január 09. 11:48

Tavaly 14,9 millióan használták a ferihegyi légikikötőt.

2019. január 09. 11:48

Ismét rekordot döntött az utasforgalom a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, tavaly 14,9 millióan használták a ferihegyi légikikötőt. A repülőtér üzemeltetője 225 milliárd forintos fejlesztést is bejelentett.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy tavaly 14 millió 867 ezren fordultak meg a repülőtéren, ez 13,5 százalékos növekedést jelent, amely a legnagyobb ráta a közép-kelet-európai régióban. A fel- és leszállások száma 12 százalékkal 115 ezerrel növekedett.

Tavaly összesen 45 légitársaság üzemeltetett járatokat Budapest érintésével és 134 célállomás volt elérhető. A Budapest Airport közleményében kiemelte, hogy tavaly új hosszútávú járatokat indítottak, az American Airlines Philadelphiába, a LOT New Yorkba és Chicagóba indított járatokat a magyar fővárosból, de a repülőtér forgalmának 49 százalékát adó Wizz Air és Ryanair is jelentős bővítéseket hajtott végre.

Ebben az évben a Budapest Airport újabb járatok nyitásával számol, a LOT már bejelentette, hogy februártól napi járatot indít London-City repülőtérre, a China Eastern pedig várhatóan Sanghaj és Budapest között repül majd júniustól.

A repülőtér üzemeltetője azt is bejelentette, hogy 2024-ig 225 milliárd forintos beruházással tovább bővíti a repülőtér kapacitásait. Ennek legfontosabb eleme egy teljesen új terminálépület lesz, amely a 2A terminál mellett épül fel. Egyebek közt ebben az évben átadják a Cargo City árukezelő központot és két újabb sort nyitnak meg az utasbiztonsági átvilágításhoz. 

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2019. január 09. 21:34
Aztán a Wiccair ugyan milyen fejlesztéseket hajtott végre Liszt Ferihegyen??? Még mindig az istállóból indulnak az utasok. Nem kéne a rizsa.
Illieral
2019. január 09. 19:56
" 12 százalékkal 115 ezerrel növekedett." 115 ezerre, mert amúgy 1 millió leszállás lett volna egy évben ami napi 2700, és az e csöpet nagy szám.
Illieral
2019. január 09. 19:52
Most néztem 3 év alatt, 10 millióról 15-re kuszott fel az utasforgalom. Ez szép szám, a nagyobb baj az, hogy 75 évre adták el a reptér jogát, mondjuk lehet vissza lehetne vásárolni. Egzébként ez volt a privaiátorok nagy bűne, hogy eladták az aranytojást tojó tyukokat. De vannak ilyen emberek, akiknek ez a mániájuk, nálunk a társasházban van ez, a társasháznak van 5 db lakása, amit komoly bérltei díjért ki is ad, de minden közgyűlésen jön valaki, aki mondja adjuk el, mert mi pénz az és osszuk szét...
kizökkentidő
2019. január 09. 12:30
Érdekelne, hogy a növekvő légiforgalom milyen hatással van a környezetre, különös tekintettel a globális felmelegedésre és a légúti megbetegedések számának növekedésére. Egyes országokban már a szarvasmarhákat akarják korlátozni, betiltani. A hülyék paradicsoma lassan de biztosan megvalósul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!