Novák: prioritási listát állítottak az emberek a nemzeti konzultáción

2019. január 23. 10:45

Egyetértés van a magyar emberek között abban, hogy a magyar gyerekek születésében látják a jövőt – jelentette ki az Emmi államtitkára az M1 műsorán.

2019. január 23. 10:45

Prioritási listát állítottak az emberek a családok védelméről szóló nemzeti konzultáción, amelynek kérdőívét mintegy 1,4 millióan töltötték ki – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a köztelevízióban. Novák Katalin azt mondta, egyetértés van a magyar emberek között abban, hogy a magyar gyerekek születésében látják a jövőt, és nem külső forrásokra szeretnének támaszkodni, ugyanis minden kérdésnél 90 százalék fölötti volt az igen válaszok aránya.

Ez komoly felhatalmazást ad a kormánynak – hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a legtámogatottabb a gyermekek biztonságáról szóló kérdés volt. Ez alapján jól látszik, hogy ebben a kérdésben az államnak komoly feladatai vannak. A fiatalok életkezdését szolgáló segítséget is fontos feladatként jelölték meg, ezért erre is javaslatokat készítenek – ismertette az államtitkár.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik