Kulccsal karcolta végig az idős nő az útjába álló autókat

2019. január 16. 12:13

Mivel vállalta a kár megtérítését, megszüntethetik az eljárást.

2019. január 16. 12:13

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség az eljárás felfüggesztése mellett közvetítői eljárást rendelt el annak az idős nőnek a büntetőügyében, aki 2018. tavaszán és nyarán 15 gépkocsit rongált meg Pécs kertvárosában – áll az Ügyészség honlapján. 

A közleményből kiderül, hogy az asszony 2018 tavaszától sérelmezte azt, hogy lakóhelyéhez közeli járdaszakaszon az ott parkoló autóktól nehéz a gyalogosközlekedés. Emiatt egy alkalommal össze is veszett egy ott megállni szándékozó autóssal.

Az idős nő viszont végül bosszút állt: az útjában lévő autókat a kulcscsomójával végigkarcolta. Az említett módon 15 autót rongált meg, és ezzel összesen több mint 1 millió forint kárt okozott.

Mivel a gyanúsított vállalta a kár megtérítését, és ehhez a sértettek is hozzájárultak, ezért az ügyészség közvetítői eljárásra utalta a büntetőügyet. Amennyiben az eredményes lesz és a nő teljesíti a vállalt kötelezettséget, úgy büntethetősége megszűnik, és az ügyészség megszünteti eljárást.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2019. január 17. 15:10
szerintem neki is ossze kene dobni a birsagot mint a borosgazdanak.
Csigorin
2019. január 17. 15:09
pedig teljesen igaza volt, fasznak all a jardara?
sgt.ELIAS
2019. január 16. 18:32
Butaságot csinált ... Gyógyszertár > fecskendő> étolaj > szélvédő ... :-)) A hatás garantált .
Thorin
2019. január 16. 18:14
Teljesen jogos lépés a járdát használó részéről, helyesnek tartanám a közlekedési és tulajdonjog modosítását annyival, hogy a járdán megálló autó járdára eső része a gyalogosok tulajdonába kerüljön, és onnantól azt tesz vele amit akar, ha karcolgatni akarja, akkor azt, ha egy kalapáccsal igazatani rajta akkor azt, ha láncfűrésszel eltávolítani akkor azt, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!