Fidelitas: Az ellenzék továbbra sem képes érdemi politizálásra

2019. január 10. 19:56

Az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint az ellenzék csak „erőszakosan és bohóckodással" tudja felhívni magára a figyelmet.

2019. január 10. 19:56

Ozsváth Kálmán újpesti önkormányzati képviselő, az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint az ellenzék továbbra sem képes érdemi politizálásra, csak „erőszakosan és bohóckodással" tudja felhívni magára a figyelmet.

Ozsváth Kálmán – aki Renge Zsolt önkormányzati képviselővel, a IV. kerületi Fidelitas elnökével közösen sajtótájékoztatót is tartott csütörtökön  – az ifjúsági szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője kedden megpróbált bemenni a Miniszterelnökség épületének Gundel Étterem által üzemeltetett menzájára ebédet venni. Az újpesti Fidelitas alelnöke szerint Varju László az új évet „egy álságos és kétszínű, tragikomédiába illő bohóckodással" kezdte a Várban.

Ozsváth Kálmán azt írta: az ellenzéknek egyedül „a hatalom megszerzése, a hergelés, a hisztériakeltés, a politikai balhék és a színészkedés" fontos, nem Magyarország érdeke. Úgy folytatta: ők azok a bevándorláspártiak, akik „Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat is, úgy, hogy közben az otthonápolási díj bevezetését meg sem szavazták".

Renge Zsolt a tájékoztatás szerint újpestiként, újpesti fiatalként felszólította az amúgy nem újpesti Varju Lászlót, hogy ne keverje bele „szégyenteljes és felháborító ügyeibe" az újpesti polgárokat. Álságosnak és kétszínűnek nevezte a DK-t, mert – mint fogalmazott – Varju Lászlóék olcsóbban esznek a Parlament két menzáján, mint a miniszterelnök munkatársai a Karmelita menzáján. Megjegyezte: úgy tűnik, Varju László nemcsak a munkahelyét nem ismeri, hanem azokat az újpesti vendéglátóhelyeket sem, „ahol hasonló áron hasonló minőségű ebédet vehetne", ezért hoztak neki ebédet egy újpesti helyről.

A hvg.hu írta meg hétfőn, hogy a Miniszterelnökség épületének menzáját a Gundel Étterem működteti. A cikk megjelenése után a tárca elküldte a portálnak a menza étlapját, amelyből kiderült, hogy egy menü 850 forintba kerül. Ezután tartott sajtótájékoztatót kedden Varju László, a DK alelnöke és Gréczy Zsolt frakciószóvivő. A sajtóesemény előtt a két politikus és a DK néhány aktivistája ételhordókkal a kezében megpróbált bemenni az épületbe, hogy ott ebédet vásároljon.

A bejáratnál várta őket Fodor Gergely, a budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások koordinálásával megbízott miniszteri biztos, aki a képviselőknek azt mondta, hogy a menzáról egy bárki számára elérhető nyilvános pályázatot írtak ki. A megkötött szerződés az ételek valós összegét tartalmazza, azokat az étterem állapítja meg, abba a Miniszterelnökség nem szól bele, a Gundel pedig havi 2,5 millió forint bérleti díjat fizet - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a két ellenzéki politikus akkor léphet be a Miniszterelnökség épületébe, ha ezt a szándékát 72 órával korábban jelzi.

Szerdán a két ellenzéki politikus újra megjelent az épületnél, arra hivatkozva, hogy képviselőként nem kell korábban bejelentkezniük a belépéshez. Ismét Fodor Gergely fogadta őket, aki közölte, bár hozzájuk nem érkezett közérdekű adatigénylés, átadja nekik a Miniszterelnökség és a Gundel szerződését. Egyúttal kinyomtatott étlapokon bemutatta, hogy az Országházban 780, a Képviselői Irodaházban 650-770, míg a Miniszterelnökség menzáján 850 forintba kerül a napi menü. Fodor Gergely elmondta, a Gundel évente mintegy 30 millió forintot fizet az étterem bérletéért. Közölte, meghívja a két képviselőt a menzára, akik így bementek az épületbe. Visszatérésüket követően Gréczy Zsolt újságíróknak elmondta, hogy két menüt vásároltak, amit ételhordóban elhoztak és elvisznek az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakocka
2019. január 11. 08:27
Ez lenne a rezsim ifjúsági szervezete? nyihihihi............
áfonya
2019. január 11. 08:02
Túlóra törvényt ballibsik fújták föl ..Nem kötelező csupán törvénykeretek közé lett beiktatva ..Minden munkáltató 400 óráig annyit túlóráztat amennyivel megegyezik dolgozókkal egyeztetve ..Nem igaz hogy 3 év múlva fizetik ki a túlóra pénzt ,,minden hónapban kifizetik .... törvény alkalmazása a munkáltató és dolgozók közt jön létre ,, ha a gyárak termelése felpereg van lehetőség több munkára ,de nem kötelező Ballibsik a sok marhát félre vezették,, még mindig van réteg akik a népnyúzó ballibsik után fut tapsikolva.... Végül kiderült a tüntetés célja kormánybuktatás volt ... aljas hitvány felbujtók. ,, Három meghatározó élelmiszerlánc a jelenlegi munkaidőkeretet tartja elfogadhatónak, és két nagy autógyár sem tervez változást az eddigiekhez képest,,
Libraman
2019. január 11. 07:45
Magyarországon nincs ellenzék, csak idegenszívű böszmék hordája létezik.
Coccothraustes
2019. január 10. 22:48
Magyarországon nincs ellenzék. Csőcselék van és programnélküli, inkompetens csürhe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!