Százötven millióval támogatják a Hunyadi-film előkészítését

Nagyon úgy néz ki, hogy Andy Vajna nem nagyon ért a "finom" jelzésekből. Ha azt hiszi, hogy nem kell figyelembe vennie azt az elementáris felháborodást, ami a kiszivárgott forgatókönyvet és az "alkotókat" övezi, akkor nagyon súlyos tévedésben van. Igaz, hogy a féleszű ballib szerint ez itt egy diktatúra, de ha a Fidesz-KDNP nem szolgálja ki a választói igényeit ebben a témában, hát könnyen lehet, hogy Andynek mennie kell.

Ez most a 7 milliárdhoz jön plusszba, vagy pedig csak ennyit kapnak?

KI EZ A TÚLVILÁGRÓL SZALASZTOTT?????

Az utolsó bástya című filmforgatókönyv elemzése Az Utolsó bástya cím nem ígér sem Hunyadi, sem Nándorfehérvár témájú filmet. Nem tudom a Filmalap vállalása mi volt, de ha Hunyadi, esetleg Nándorfehérvár témában tettek ígéretet, akkor ez részben teljesült. Az más kérdés, hogy annyira eltávolodtak a történelmi alaptémától, amennyire lehet. Hunyadi és Szilágyi Mihály csupán mellékszereplők, az ostrom mindössze apropó. Kócos és Csikó valamint a török Faradzs szemszögéből látjuk az akkori világot, ami a film vége felé egyre inkább Kócos – a janicsár – történetévé válik. Amennyiben ez egy Hunyadi film lenne, nyilván Szilágyi Mihály vagy Kapisztrán perspektívája ígérkezne a legjobbnak. Gárdonyi sem véletlenül Bornemisszát – a helyettes kapitányt - választotta főhősének. Közel van a vezérhez, a hőshöz, de még lehetnek emberi vonásai, gyengeségei, amelyek közelebb hozzák vagy eltávolítják a nézőtől. Ezeket lehet kihasználni a hatás, a néző figyelmének valamint a feszültség fenntartásának érdekében. A hősnek magasztosnak, erkölcsösnek és szinte érinthetetlennek kell maradnia végig, különben mítoszrombolásról beszélünk. Amennyiben egy fiktív testvérpárt állít a középpontba az író, abban az esetben még szabadabban szárnyalhat a fantáziája és még jobban el lehet rugaszkodni a valóságtól. Így azonban a „történelmi film” kritériumtól is egyre távolabbra kerül, a csata akár a Gyűrűk urában is lehet, hiszen csak háttér, díszlet, körülmény, akár a valódiság. Az amerikai filmkészítésben divat a történelem apropóját kihasználva, fiktív elemekkel keverve tálalni egy sztorit. Ott nyilván azért működik, mert a kevert társadalomban nem igazán támpont a hitelesség, mindenki mást gondol, mást tanult, mások a szokásai, a felfogása. A világ azon felén nem szempont az egyezés a valósággal, ezért jöhettek létre például olyan filmek, mint az Abraham Lincoln, a vámpírvadász vagy a Becstelen brigantik, stb…. (A jelenleg divatos Marvell univerzum már ezen is túllépett, senki sem kéri számon a készítőkön a realitást csak a látvány, a hatás és a bevétel számít.) Hogy miért problémás a realitás és a fikció keverése? Azért, mert ha ezt a két egymásnak ellentététes dramaturgiai felfogást vegyítjük, akkor vagy mesét csinálunk a történelemből vagy történelmet a meséből. A történelem nem mese, a mese pedig nem történelem. El kell dönteni melyik utat választják a készítők, ugyanis egy kissé is művelt néző a film közben azon fog töprengeni, hogy mit lát, rekonstrukciót vagy fantazit. Ez a hezitálás végig zavart okoz az élmény befogadásában. A hétköznapi ember főszereplővé formálása is tengerentúli eredetű. Nem kell nemzeti hős, mert azzal a nemzetközi néző nem tud azonosulni, így nem lehet számára eladni az élményt. Mit kezdjünk európaiként Cheng Man-ch'inggel, ha nem ismerjük a mitológiáját vagy az ázsiaiak William Wallace-szal fordítva? A megoldás, lebutítjuk az egészet egy hétköznapi figurára, egy senkire, ami könnyen fogyasztható és átérezhető akárhol, akármikor. Az utolsó bástya azzal kezdődik, hogy Faradzs, a török aga már bent jár Magyarország területén fosztogató, rabszolga zsákmányoló csapatával és magyar gyerekeket hajt el janicsárnak. A törvényekre is hivatkozik, gondolom a Porta törvényeire. Ezzel az a probléma, hogy még nem foglalták el Nándorfehérvárt (1456), (főleg nem nyerték meg a Mohácsi csatát, 1526) így az egész jelenet anakronisztikus. A törökök nem urai Magyarországnak, sőt, még csak a Balkánon folynak a csatározások. Konstantinápoly 3 éve esett el. Az elhurcolt „magyar” gyerek Kócos visszatér, mint Said, a Nándorfehérvári ütközetben. Faradzs arról beszél, hogy már Konstantinápolynál is együtt harcoltak, sőt, később a várnai csata is szóba kerül (1444). A török első Erdélybe történő betörése 1442, tehát, ha Kócos és fiatalabb testvére Csikó már a Várnai ütközetben is harcoltak egymás ellen, akkor mikor kerültek török fogságba? 1430 körül? Ebben az esetben inkább bolgárok, vlachok vagy oláhok (románok még nem léteztek) vagy szerbek, de nem magyarok. A dramaturgiai ív lineáris, amit különböző falshbackek, visszaemlékezések szakítanak meg. Ezek hívatottak megmagyarázni azokat a felvetődő kérdéseket, melyek a történetben szereplő figurák motivációit értelmezik. (Leginkább a Gladiátor című film történetkezelésére hasonlít, annyi különbséggel, hogy abban a főszereplőt valóságos figuráról mintázták.) Az utolsó bástyában nem látok újítást – nem is kell feltétlenül – de akkor más filmtervekkel kapcsolatban miért kritérium - ugyan ezeknél a szakembereknél - a rendkívül merész dramaturgia? (lásd történelmi film pályázat) A filmből a jelennel kapcsolatos kiszólások kilógnak, ahogy a vulgáris megnyilvánulások is nagyon amerikanizáltak. (A 30.-as jelenetben hangzik el egy katona szájából „MENYHÉRT (CONT’D) Valaki rajzoljon már rólunk egy miniatúrát!” Ez a Kincsemben már megismert „Lájkolom!” - összecsengetés a mai korral. Nyilván a szelfire utal, de akkoriban egy „szelfit” csak rendkívül gazdag és nemesnek született emberek engedhettek meg maguknak, azaz sántít a párhuzam. 61. jelenet. Hunyadi megígéri a fiúknak, hogy „szétrúgja a seggüket”, ha tovább balhéznak.) Ugyan ilyen stílustalan a meseszerű elemek és a történelem keverése. A szerző Bonfinire hivatkozik történelmi forrásként, ami azért különös, mert a film nyolcvan százalékban fikció. A jelenlegi szerző túl lép Bonfinin és kitalálja helyette a történelmet, a történelmi alapfigurákat, aztán a kritikák elől belép egy valódi történelemíró mögé. A karakterek kezelésében is főleg Kócost és Csikót ismerhetjük meg. Az ő drámájuk bontakozik ki a történet során, egyértelműen főszereplők. A mellék karakterek Luca, Hunyadi, Szilágyi, Faradzs, Dragan, Menyhért is árnyalódnak, de nyilván nem annyira, mint ők. Kócost elhurcolják az anyja mellől és janicsárrá képzik. Amikor megérkezik a magyar végvár alá, azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Hunyadit. Véletlenül öccsébe botlik, aki miatt elszakítják a (csonka) családjától, hiszen „jog szerint” az első szülött otthon maradhat, míg a többi vihető. (?) Faradzs azonban megengedi anyjuknak, Máriának, hogy válasszon. Örökre Csikóra hárul a felelősség, bátyja miatta vált janicsárrá. Ez lesz végső összecsapásuk oka is. A jelenetsor végig fikció, hiszen ilyen karakterekről semmiféle történelmi bizonyíték nincs. Hunyadi konkrét meggyilkolásának terve 1442-ből származik (14 évvel Nándorfehérvár előttről) a Mezid béggel történő összecsapás során Marosszentimrénél, Erdély déli részén. Kamonyai Simon értesül előre a merényletről és páncélt cserél a vezérrel. Hunyadi legyőzi a törököket és kikergeti őket Erdély területéről. A Hunyadi meggyilkolására küldött janicsár merénylő egy történelmi konverzió, amiben sem az esemény, sem az időpont, sem a körülmény nem valódi – ismét eltorzítva a valóságot. Csikó bátyja ellentétkaraktere, mindenben fivére fordítottja. Menyasszonya is van, Luca. Sosem tudjuk meg ki volt az apjuk és Hunyadi honnan ismerte, hol, miért harcolt és miként, kiért halt meg. Az ismeretség ténye azonban konkrétan Hunyadi szájából hangzik el. Kócost rettenetes sorsa arra kárhoztatja, hogy árulót neveljenek belőle, hiszen a janicsárhadtest összefogdosott keresztény gyerekekből áll. Az első összecsapásnál elárulja a janicsárokat, az „árulókat”. Aztán Csikót, a testvérét is azzal, hogy a menyasszonyát kiszemeli, majd úgy állítja be az író, mint aki Hunyadit is megpróbálja elintézni, de a végén fogadott apját, Faradzsot rántja magával a mélybe, Dugovics Tituszként. (Dugovics Titusz már önmagában legenda, kitalált alak, aki itt meg sem jelenik, egyszerűen Kócos személyébe olvad.) Hunyadi eleinte dölyfös, kegyetlen figura, aztán a történet folyamán egyre inkább felölti a hős karakterét. Úgy kezd viselkedni, miként elképzelhetjük, talán egy kissé hétköznapi marad. A jellemfejlődés azonban nem látszik indokoltnak, mégis ki van pipálva. Miért viselkedik úgy az elején és mitől kezd másképp hozzáállni a vége felé? Erre nem igazán van magyarázat. A magyarok végig tenyeres-talpas bunkók, (A 32. jelenetben Hunyadi lehülyézi és megalázza Kapisztrán Jánost, aki a segítségére érkezett harmincezer „paraszttal”. A 37. jelenetben azzal viccelődnek a „lovagok”, hogy Csikó csalja Lucát. „Dragan (Menyhértnek) A lábasjószág, az nem számít, ugye?” – ezzel arra utal, hogy a kecskével is.) míg a törökre általában semmi sem jellemző, kedélyesen, minden tét nélkül ostromolnak - nekik az a feladatuk és kész. Egyetlen jelenetben bontakozik ki valami képünk az oszmánokról, amikor Faradzs a szultán elé kerül. Kapisztrán végig súlytalan és lényegtelen figura, aki csak annyi szerepet kap, hogy a roham előtt fülel a kürtszóra. Ja, és Csikót, akit Péternek szólít, összeadja Lucával. A filmterv szimbolikája megdöbbentő. Faradzs úgy érkezik a képbe, hogy rabszolgagyerekeket kísér és közben török altatódalt dúdol. Ebből következik, hogy rendkívül gonosz vagy felettébb kedves, mint egy apa. Esetleg, mindkettő együtt. Mivel Máriának nincs férje, ezért a török aga veszi át a szerepét – a néző fejében. Erre később a török utal is, amikor Hunyadi fejéért cserébe megteszi örököséül Kócost, aki közben legalább akkora török hőssé válik, mint Hunyadi a magyar oldalon, miközben fiktív figura. Máriának két gyermeke van egy helyett. Ő szűz Mária, hiszen összeúsztatják a katolikus zászlóval is, amin valóban ez a szent jelkép szerepel, hogy egyértelmű legyen. A névegyezés tehát nem véletlen. A szent szűz gyermekei egymás szöges ellentétei, ezért az egyik az Antikrisztus. Kócost elhurcolják, eltűnik a képből évtizedekre, mint Jézus, születése után. Amikor visszajön (megtisztulva), azonnal megmenti öccsét, börtönbe kerül, megkínozzák (a börtönben magyar foglyok, Kancsal, Sánta és Ragyás – ilyenek a magyarok!) és megfeszítik (A 23. jelenet.) Amikor „feltámad”, azaz kiszabadul, megvédi Hunyadit, megöli a sátánt (Faradzsot) és Mennybe megy. Ebből következően, ki az Antikrisztus? A testvére, aki végig a magyar oldalon marad és harcol, miközben többször felajánlja, hogy megöli bátyját, saját vérét, a valódi Megváltót. Még a magyar Antikrisztus is áruló a maga módján. De a geller még mindig nem itt jön, mivel ennek lehetnek magasztos járulékai is. De (szeplőtelen) Máriának (aki, mint tudjuk a Magyarok védőszentje. I., Szent István ajánlotta fel a Szent Korona országát Máriának.) ebben az esetben ki a párja? Csak Máriának engedi meg, hogy választhasson a két fiú közül a törvény ellenére. És kit választ Mária? Máriának két fia van, az egyik a sátán fattya, de akkor kié a másik? Mivel erre nem kapunk csak homályos magyarázatot, nem tudjuk meg. A néző ezért mindkét fiú apjának Faradzsot, a megtestesült ördögöt tekintheti. Tehát Máriát kivel hozzák össze? És ki az, akinek az utódai tovább élnek a Magyarokban? Kik vívnak egymással testvérháborút? Hunyadi egyfajta keresztapja a fiúknak, mint Keresztelő Szent János Krisztusnak (60. jelenet. Hunyadi ezzel magyarázza, hogy életben hagyja Kócost). Kócos, mint Jézus meg akarja ölni Keresztelő Szent Jánost, aki egyben keresztapja az Antikrisztus magyarnak is. Itt üt vissza a fikció és a történelem összekeverése végzetesen. Az állítólagos Hunyadi film a magyar hőst, az Antikrisztus keresztapjaként aposztrofálja, akit egy janicsár húz ki a pácból, aki nem mellesleg Jézus Krisztus, de Dugovits Tituszként hal meg, miközben a törökként megtestesült sátánt magával rántja a mélybe, aki a fogadott apja. Ez tényleg felemelő Hunyadira és a magyarságra nézve? Csikó és Kócos története hol leválik a történelmükről, hol összefonódik vele. A fikciós történet az elején csetlik, botlik. A janicsárképző inkább dervis iskolára hasonlít a filmben és nincs igazán rájuk erőltetve a szultán iránti imádat, a dicső hősi halál elfogadása. Pedig ettől váltak igazán azzá, ami a lényegüket adta. (Több történelmi leírás is taglalja, hogy a janicsárok még a nehézlovasság rohamát is állták, ami kb. ugyan az, mint manapság tankok ellen, nyílt terepen, gyalog szembeszállni egy szál pisztollyal.) A vár alatt, a folyami blokád áttörésekor aztán Kócos Hunyadi helyett Csikóval kerül szembe. Innentől meseszerű elemek és Faradzs gyűrűje (ami Jumurdzsáké is lehet(ne) az író megjegyzése szerint) körüli bonyodalmak töltik ki a filmet. (Eger ostroma 100 évvel később következik be, így nem értem, mi köze Jumurdzsáknak Nándorfehérvárhoz.) A sztori első feltámadása a 64. jelenettől kezdődik, amikor már a Nándorfehérvári ütközet – mint valóság – megjelenik. Innentől a történelem megmenti a kitalációt. A csatajelenetek elviszik a filmet és a néző számára feldereng a remény, addig a pillanatig, amíg ki nem lyukadunk egy tulipánmezőre. A keresztény túlvilág lehet tulipános? Lehet, hogy már muzulmánok vagyunk? Gondolni kell a jövőre, ha már janicsár a janicsár? A film üzenete sem egyértelmű. A haza megérdemli, hogy hősi halált hajunk érte, de egy janicsárnak, akinek az árulás a sorsa, az egész élete, melyik a hazája? Az árulás egyébként érzékeny pontja a magyarság történetének és a rendszerszerű kezdete tényleg a török időszakkal érkezik. Onnantól folyamatosan jelen volt és van. Talán ’48 az egyetlen forradalmunk melyben nem igazán játszott szerepet, bár Görgeyre ott is rávetült az árnyéka. A hazaárulók önfeláldozása, a hazaárulók hazaszeretete, a hazaárulás, mint kényszerítő körülmény? Mire akar kilyukadni? Az utolsó bástya alaptémája az árulás. Minden főszereplő áruló és nem is akármilyen. Végig a ki, kit árul el, és mit szerez meg a másiktól alávaló módon - körül forog a történet. A Nándorfehérvári diadal viszont az összefogás szimbóluma, azoké a zömében magyar és velük szövetséges (főleg balkáni) hősöké, akik belehaltak az iszlám terjeszkedés megállításába. (Az iszlám terjeszkedés megállításába!) Ez például egyáltalán nem hangsúlyos a történetben, sőt. Nándorfehérvárnál a keresztények a muszlimokkal, a hódítók az őslakosokkal csaptak össze. Ez bagatell, egyáltalán nem fér bele a film értelmezési keretébe, csak az amerikai dramaturgiai szemlélet, miszerint mindenki intrikus, mert az jó bulvárszagú, alapszinten egyszerű. Önmagában azt sem értem, miért vállalja magára a Filmalap a Hunyadi film elkészítését? Miért nem pályáztatta meg? Itthon nem lenne jó forgatókönyvíró csak a jelenlegi szerző? Nem becsmérlő ez a hazai filmes szakemberekre nézve? Nem állít ki bizonyítványt ezzel a magyar filmről maga a Filmalap? A nagy kérdés azonban az, kell-e állami pénz az üzleti filmgyártásba? A magyar nemzeti filmgyártás szempontjai ugyan azok, mint a kereskedelmi filmeké? Emlékművet akarunk állítani egy filmmel vagy bevételeket realizálni? Mindenben követnünk kell az amerikai trendet vagy leválni, ahogy a Franciák? Ha nincs magasztosabb cél, mint a bevétel, miért nemzeti forrásokat használunk hozzá? Saját magunk, nemzeti hőseink megalázása árán akarunk sikereket elérni? Ha nem veszi észre a Filmalap vezetése, hogy alapvetően nemzetellenes, magyarellenes és anti-keresztény forgatókönyv kerül ki a kezei közül, akkor mi a garancia a szakértelmükre? Az utolsó bástya lehetne jó filmterv, ha kettéválasztanák. Vagy a történelmet, a valóságot és Hunyadit kellene belőle kihagyni vagy a fikciót.