Kilépett a DK-frakcióból Székely Sándor – vette észre a 24.hu. A kilépés december 21-én történt, Székely független képviselőként folytatja a munkáját.
Székely a DK és a Szolidaritás megállapodásának eredményeként került a Gyurcsány-párt listájára, onnan szerzett mandátumot. 2011-ben kezdett politizálni, részt vett a Milla-tüntetések szervezésében, ő alapította meg a Magyar Szolidaritás Mozgalmat, aminek máig ő az elnöke. Ő szervezte az új alkotmány elleni, 2012. január 2-i tüntetést is. A következő évben az Együtt egyik alapítója volt, ősszel az ő listájukról került a Fővárosi Közgyűlésbe, de az Együttből hamar kilépett.