Közölték, a médiaszolgáltatók – a mozikkal ellentétben – bizonyos kivételekkel maguk kötelesek besorolni műsoraikat a médiatörvény által meghatározott korhatár-kategóriákba, ezt a Médiatanács saját utólagos médiafelügyeleti tevékenységének keretében és állampolgári bejelentésre is ellenőrizheti hivatalból.
A testület a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét – köztük a szolgáltató által korábban elkövetett hasonló jogsértéseket is, és a veszélyeztetett korosztályra vonatkozó nézettségi, hallgatottsági arányokat – figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények formáját és mértékét.
A médiatörvény kimondja, hogy a jogkövetkezményt minden esetben – jellegétől függően – a jogsértés súlyára, ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, az azzal elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve az okozott kárra, személyiségi jogsérelemre tekintettel és a jogsértés piacra gyakorolt hatását is figyelembe véve állapítják meg – olvasható a közleményben.
(MTI)