Így néz ki a Fidelitas szórólapja. A bíróság kimondta azt is, hogy a Szegedi Közlekedési Kft. ugyan a 186 ezer-246 ezer forintos parkolóbérletekről számlát állított ki az önkormányzatnak, ezeket azonban „a város nem egyenlítette ki, és nem is állt szándékában”. Így a város tulajdonában álló cégnek „a vádlottak mintegy 41 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.”
Nem sokkal később B. Sándor, a SZEVIÉP-ügy vádlottja, a milliárdos csődbűntettel vádolt, Botka László korábbi udvari építőipari beszállítójaként ismert alak is bűnügyi felügyelet alá került – magyarázta Korponyai, hozzátéve: ugyanígy Gyurcsány Ferenc és Botka László közös ügyvédje, Czeglédy Csaba is Szegeden tölti előzetes letartóztatását milliárdos csalás gyanúja miatt.
A Fidesz az ítélethirdetést követően felszólította az elítélteket, hogy mondjanak le közhivatalukról, amit az érintettek nem tettek meg, és Botka László is megvédte az embereit. Hiába kezdeményezett a Fidesz szegedi szervezete rendkívüli közgyűlést is az ügyben, ott sem sikerült elérni a jegyző, az alpolgármester és a kabinetfőnök távozását.