Az Újságmúzeum különleges október 23-i programra invitálja olvasóit.
„Egyre kevesebb a szemtanú. Elmennek lassan, csendben. Pedig kérdeznünk kellene őket, órákon át hallgatnunk, hiszen ők ott voltak. Budapesttől nem messze, Pécelen például él egy szemtanú. A városban sokan nem tudják ki ő. Pedig a Corvin-közben is harcolt és öt évet ült börtönben. A minap elmentem hozzá. Nem volt vidám. Mert kevesen keresik. Aztán mikor látta rajtam, hogy érdekel minden szava, kinyitott egy néhány négyzetméteres kamrát. Az ő kis 56-os mini múzeumát. Büszkén mutatta azt a ballonkabátot, amit a forradalom alatt viselt, meg egy eredeti 56-os, lyukas zászlót. A kamra falán régi fényképek, újságkivágások sorakoztak, a sarokban pedig egy írógép. Azon pötyögték le a vallomását, mikor egy ÁVH-s pincében éjszakákon át vallatták. Évtizedekkel a forradalom után ugyanis a fia visszament a címre és megkérdezte, lemehet e a pincébe. Azt mondták, menjen csak. Szinte semmi sem változott, még az írógép is ott volt egy ütött-kopott asztalon. És a fia elhozta neki.
Aztán mesélt arról, hogy a Corvin-köz után a Rákóczi útra ment, mert szóltak, hogy lőnek a szovjetek. Ott sérült meg a bal térdén, a golyó átment a lábán. Később nemzetőrnek állt és a külvárosban is összecsapott az egysége a szovjetekkel.
Végül 1957-ben letartóztatták. Öt évet kapott, a gyűjtőfogházba került. Ott találkozott Darvas Ivánnal, aki 22 hónapra került rács mögé, mert a forradalom forgatagában kiszabadította a börtönbe zárt testvérét. Aztán arról is beszélt, szerinte a magyar történelem egyik legfájdalmasabb napja volt 1957. május elseje, amikor százezer ember tapsolt a Hősök terén Kádár Jánosnak. Sokan a százezerből előző év októberében még lyukas zászlóval vonultak…
Majd egy pillanatra megállt. »Tudja, van egy lány… Sokszor eszembe jut. Pedig nem ismertem. Azon a teherautón ült, amivel én is a belvárosba jöttem. Emlékszem, a Kálvin térnél jártunk, amikor lőni kezdtek ránk. A sofőr ordított, hogy ugorjunk le a teherautóról. A lány… ő nem mozdult. Csak állt a lyukas magyar zászlóval a kezében egyedül a teherautó platóján. Néhány pillanat múlva lelőtték. Azóta sem tudom ki volt. Pedig mindennél jobban szeretném tudni…«
(Almási László évtizedeken át kamrában tartott 56-os ereklyéiből nyílik ma kiállítás Pécelen. Ő is ott lesz. Öleljék meg, ha arra járnak…)”