Kapu a világtengerre: ilyen volt a régi Fiume I.

Pelles Márton Pro Scientia aranyérmes közgazdász, Fiume-kutató írása; fotók: Fortepan

***

„A világon három igazi nemzet van: a fiumei, a magyar és a többi.” (Paolo Santarcangeli, fiumei születésű költő, író és műfordító)

Fiume! Ha meghalljuk ezt a szót, sokunkban ösztönösen egy nosztalgikus kép jelenik meg az „igazi” magyar tengerről. Mi okozta azt, hogy ez a parányi város ennyire beivódott a kollektív magyar nemzettudat történelmébe? Hogyan lehet, hogy sokunk családjában a mai napig mesélnek történeteket erről a híres városról? 

A „magyar tengerpartot” és annak fő kikötővárosát most száz éve, 1918 őszén vesztette el Magyarország a nagy összeomlás során: tengeri kijáratunk hiányát azóta is érezzük.

A következő hetekben cikksorozatban mutatjuk be Fiume történetét, a fiumei/rijekai életet a Mandineren, a magyarság tengerérzése – és a nosztalgián túli pőre, forrongó valóság bemutatásának – jegyében.

*

Fiume történelméről az 1100-as évek óta van forrásunk, noha a város már a római korban is lakott volt, ahogy azt a legújabb kori ásatások is bizonyították. A történelem folyamán Szent Vid városa (Cittá di San Vito) előbb egyházi birtoka volt az aquileai pátriárkának, majd a Duinoi család birtokába került. Mint ilyen, az 1300-as években 28 esztendőre Frangepán uralom alatt is volt, azonban 1467-ben a Habsburg család birtoka lett. A történelem ezen pontjától kezdve – noha Mátyás király is tett erőfeszítéseket megszerzésére – a török-magyar háborúk miatt több évszázadra megszűnt a magyar tengeri jelenlét, noha a történelmünk ezen időszakát meghatározó Zrínyi család is a tengermelléki Subich és Frangepán családokból származott le.

Fiume a magyar történelemben 1776. augusztus 9-én jelent meg újra. II. József 1775-ös fiumei útját követően ugyanis Mária Terézia királynőnk, 

nekünk adományozta a quarnerói várost. Ezt a rendelkezését a királynő 1779. április 23-án újra megerősítette, Fiumét a magyar koronához tartozó különálló testnek (corpus separatum) jellemezve. A rendelkezést I. Ferencz király az 1807. évi IV. törvénycikkben szentesítette. Ezen háromszoros adománnyal indult meg a város magyar történelme, mely számos kálváriát élt meg.

1809-ben, két évvel az idézett törvény után Napóleon Illír Királyságának birtoka lett Fiume, mely, noha 1815-ben újra a Habsburg-birodalom részévé vált, csak 1822-ben lett megint magyarrá. Ebben a második magyar időszakban, ahogy az elsőben is, egy a király által kinevezett Fiumei Kormányzó vezette a települést a városi közgyűlés által választott polgármesterrel (podestá); a harmadik „közjogi méltóság” pedig a város magyar országgyűlési követe volt.

E három személy összhangja vagy épp ellentéte határozta meg a város érdekérvényesítő képességét. A második magyar időszak csendes, de biztos fejlődést hozott magával. A tengereken magyar lobogók alatt közlekedtek a vitorláshajók, sokszor magyar nevekkel. A korszak híres polihisztora, Császár Ferenc 1841–42-ben egy kétkötetes művet is szentelt a város helyzetének és gazdasági potenciáljának leírására „A fiumei kikötő” címmel. A békés korszakot az 1848-as szabadságharc egyik első fegyveres összetűzése zárta le, amikor augusztus 31-én Jelačić parancsára a horvát csapatok betörtek a városba, a magyar kormányzatot elüldözték és ünnepélyesen Horvátországhoz csatolták Fiumét. Noha sokan gondolják ma úgy, hogy ez jogos volt, hiszen a „horvát” tengerpart része volt Fiume, hangsúlyoznám, hogy

a mellette folyó Fiumara avagy Rečina folyó jelentette évszázadokon a határt az osztrák és a horvát területek között.

*

A harmadik magyar időszak húsz évvel később, az 1868-as kiegyezéssel jött el, amikor a tárgyalóasztalhoz ülő magyar, fiumei és horvát küldöttek megegyeztek abban, hogy Magyarország átadja három ősidőktől fogva birtokolt vármegyéjét (Pozsega, Szerém, Verőcze) Horvát-Szlavónországnak, melynek fejében ideiglenesen a horvátok átadják az akkori nevén Riekát a magyaroknak (ezt az időszakot nevezték fiumei provizóriumnak).

A történelem ezen pontján érdemes megnéznünk, kik is lakták ekkor a várost. A kor híres helytörténésze, Giovanni Kobler (Memorie per la storia della liburnica cittá di Fiume, 1896) szerint a várost zömmel horvátok népesítették be a középkorban, akik a jezsuita oktatás következtében elolaszosodtak és kialakították azt a sajátos fiumei olasz-horvát nyelvet, melyről Kosztolányi is oly szívesen értekezik Esti Kornéljának a városban tett látogatásakor. Tehát Fiuméban leginkább fiumanók éltek, akik

Számukra azért volt fontos, hogy Magyarországhoz tartozzanak, mert megtapasztalták 1848–1868 között az erőszakos horvátosítást, és remélték, hogy a magyarok, ahogy 1822-ben, úgy majd most is visszaállítják ősi municipiális autonómiájukat, a város önrendelkezését és a fiumei olasz nyelv használatát; és ez így is történt.

A 19. század második felét egy nagy gazdasági és technológiai fejlődés határozta meg, mely a társadalmi mozgalmakra is hatással volt. Fiuméban az idilli magyar uralom 1896-ban szűnt meg, noha már korábban is voltak intő jelek. Kánya Emília, fiumei lakos volt ezekben az években és emlékirataiban (Réges régi időkről) így számol be az élményeiről „A külviszonyok éppenséggel nem kedvezők itt nekünk magyaroknak. Ennek az úgynevezett országgyöngyének rémítő drága foglalatja vagyon. Milliókat ölt a városba és a kikötőbe az állam – de szeretetét, igaz ragaszkodását […] nem tudta lekötni. […] Bennünket itt megfigyelő, hideg, szeretet nélküli szemmel néznek [a fiumeiek], mi még most is idegenek vagyunk itt, akikből hasznot húznak. […] És ez a hideg szellő átjárja a társadalmi életet is. A tisztviselők [értsd a magyarok], csak a maguk emelkedése iránt vannak érdekkel, […] nem mások ők, mint szűk látókörben mozgó hivatalgépek”.

Való igaz, a város lakosságából, mely 1870–1910 között exponenciálisan növekedve érte el az 50 000 főt, a háború előtt 49%-a volt olasz ajkú, 27%-a horvát, és 13%-a magyar (6 493 fő 1910-ben);

akik valóságos ugródeszkának tekintették a városi pozíciókat, ahonnan másokon átgázolva majd jobb pozíciókba kerülhetnek.

Természetesen, mint minden korban és minden városban, itt is voltak kivételek. Fiuménak voltak igazán tiszteletreméltó szakemberi, vállalkozói, akik meghatározták a modern várost. Azonban mielőtt róluk szólnék, nézzük meg mi is történt 1896-ban. A Bánffy-kormány ebben az évben hozott egy olyan intézkedést, ami olaj volt a tűzre. Budapestre centralizálták a bíróságokat, megsértve ezzel a fiumei autonómiát az önrendelkezésről és a bíráskodásról, ugyanis ahogy az a város statútumában szerepel, és ahogy azt már III. Károly király is kifejtette 1725-ös diplomájában, Fiume mint szabadkikötő saját maga intézhette városon belüli peres ügyeket.

Azzal, hogy a magyar államigazgatás ebbe beleszólt, egy lavinaszerű ellenkezést váltott ki a fiumeiekből. A város polgármestere, országgyűlési követe és kormányzója szinte egyszerre mondott le, mély belső fejetlenséget előidézve. A városban megalakult a vezető értelmiségből és tőkésekből az Autonóm Párt, mely innentől kezdve meghatározta a fiumei politikai életet. Noha ők még békés módon igyekeztek visszaszerezni az őket megillető jogokat, az ő gyermekeik generációja 1905 körül, az időközben létrejött olasz egység árnyékában megalakította a radikális ifjúsági mozgalmát, a Giovane Fiumét, ami

Hogy csak néhány példát soroljak ilyen volt a Fiumei Kormányzói Palota és egy városi Ganz villamos elleni bombamerénylet is, mely után a kormány betiltotta a szervezetet, még erősebbé téve az ellenállást. El kell ismernünk, ahogy Benedek Szabolcs egyik legújabb regényében (A fiumei cápa) láttatja, hogy Fiume az 1900-as évek elején valóban leképezte a Monarchiát annak minden belső ifjúsági, radikális forrongásával, míg az elit a helyi Sirius szabadkőműves páholyon keresztül békés egymás mellett élésen dolgozott. Fiuméra nézve ugyanakkor ez a belső öntudatra ébredés tette lehetővé azt, hogy 1920-ban mint Fiumei Szabad Állam teljesen önállóvá válhasson.

*

Most, hogy ismerjük a fiumei magyar történelem negatív pontjait is, nézzük át milyen fejlődésen is ment keresztül elsősorban az iparra és a tengeri kereskedelemre koncentrálva a város a harmadik magyar időszakban 1868 és 1918–20 között.

A fiumei kikötő kiépítését a magyar állam 1847-ben kezdte meg, azonban a már részletezett horvát megszállás miatt csak 1870-től folytatódtak a munkálatok. A kikötőt több építési ciklusban Hajnal Antal és Hilarion Pascal tervei alapján, számításaim szerint több, mint 81 102 429 korona értékben építették ki, és ez csak az infrastrukturális beruházások minimális összege. Az összehasonlíthatóság kedvéért megemlítem, hogy abban az időben 1 kg színarany 3 280 koronát ért, míg ma 10 713 000 forintot.

A kikötőben 1914-ig kiépült több, mint 6 km rakpart, 2 km hullámgát, felöltöttek mintegy 50 hektár területet, és létrejött egy több, mint 60 hektáros nagykikötő és a Baross Gábor farakodó kikötő. Ez az óriási állami beruházás pedig megteremtette annak lehetőségét, hogy Fiume bekapcsolódjon a modern kereskedelembe, ugyanakkor a Friedrich List gondolataira épülő liberális gazdaságpolitika, mely mai hangzásával ellentétben akkoriban aktív állami szerepvállalást jelentett, nem csak kikötőt épített, de a helyi vállalkozókat felkarolva hajózási vállalatokat is alapított.

A magyar kereskedelmi tengerészet – mely a legmodernebb gőzhajókat működtette – legjelentősebb vállalata az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. volt, melynek többek között maga Jókai Mór is igazgatósági tagja volt. Ezt a vállalatot Ossoinack Lajos fiumei patrícius hozta létre angol tőkével 1874-ben, melyet a magyar állam felkarolt, rendszeres állami támogatásban részesített és tett a MÁV után a másik meghatározó magyar közlekedési vállalattá.

Anélkül, hogy részletesen belemennék a magyar kereskedelmi hajók történetébe, felemlítem, hogy ezen gőzösök a világ számos kikötőjébe rendszeresen jártak, oda és onnan árut és személyforgalmat bonyolítottak le és

Fiume kikötőjének áruforgalma 1867–1913 között az 1 028 455 q és 23 221 000 K értékekről 20 968 419 métermázsára és 478 004 000 koronára nőtt. E mellett a magyar társaságok fiumei és azon túli egész világra terjedő forgalma 1883–1913 között 1 708 390 mázsáról 26 358 455 mázsára nőtt. Tehát míg a kikötőben, melyben 1867–1913 között 383 924 443 mázsa áru fordult meg, összesen 20-szorosára növekedett a forgalom. Ezzel pedig érdemben összevethető az, hogy a magyar kereskedelmi flotta 1883–1913 között összesen 347 190 095 mázsa árut szállított és 15-szörösére növelte áruforgalmát. Aki bővebben érdeklődne ezen téma iránt, annak figyelmébe ajánlom a Pro Pannonia Kiadó gondozásában 2018 decemberében megjelenő, Dr. Zsigmond Gáborral közösen írt, „A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története (1868–1918)” munkacímű, soha nem látott képekkel gazdagon illusztrált könyvünket.

Az Adria Rt. kapcsán meg kell említenünk azt is, hogy ez a vállalat kapott – Ossoinack Lajos tanácsára – megbízást arra 1902-ben, hogy szállítsa a magyarországi kivándorlókat Fiuméből New Yorkba. Azonban mivel az Adriának nem volt erre kapacitása, megbízta a liverpooli Cunard Steamship Companyt, hogy az vigye helyette az emigránsokat. Ezen megállapodás következtében, míg Magyarországról 1904–1913 között összesen 1 345 469 fő vándorolt ki, addig

Tehát nem igaz az a hamis nosztalgia, miszerint Fiumén keresztül másfél millió magyar vándorolt ki, már csak azért sem, mert ezen emberek java ugyan magyar honpolgár volt, de nyelvében inkább szláv ajkú. Ugyanakkor igaz az, hogy a Titanic túlélőit egy ilyen Fiuméből indult kivándorlóhajó, az RMS Carpathia mentette meg.

A Titanic túlélőit mentő Carpathia Fiume kikötőjében

Fiume mint ipari központ egészen egyedülálló centrummá nőtt a dualizmus évei alatt. Az 1870-es években még egy vitorláshajók építéséből élő városka volt, mely a gőzgépek terjedésével az évszázados fára épülő iparágak leépülése folytán csődközelbe került. Azonban innováció innovációt követett, új gyárak alakultak, és egyik évről a másikra Fiuméban összpontosultak a legmodernebb iparágak. Hogy néhány vállalkozót és híres találmányát vagy gyárát említsük, 1875-ben hozta létre a fiumei Giovanni Luppis találmányára a sűrített levegővel hajtott torpedóra alapozva világhírű gyárát a feltaláló és Robert Whitehead mérnök. Azért, hogy korának „tengeri atombombájával” felszerelkezzen, még a távoli japán hadiflotta is Fiuméba hajózott sok más nemzet hadihajóival egyetemben.

Említésre méltó még az Ossoinack és a Magyar Általános Hitelbank révén 1881-ben létrejött Kőolajfinomító, mely Közép-Európa első ilyen üzemeként földrajzi adottságai folytán az Európába áramló Rockefeller-féle amerikai és a Batumból származó Rothschild- és Nobel-féle orosz kőolajat is azonos költséggel tudta feldolgozni. Fontos volt még az Első Fiumei Rizshántoló- és Keményítőgyár, vagy a Ganz-Danubius Hajógyár is, mely például az SMS Helgoland és SMS Novara gyorscirkálók mellett az SMS Szent Istvánt is építette. Összességében ha csak a részvénytársaságokba befektetett tőkéket hasonlítjuk össze, Thirring Gusztáv gyűjtéséből tudjuk, hogy 1908-ban Budapesten 684 millió koronát tett ki ez az összeg, a második helyezett Pozsonyban 22 millió koronát, a harmadik helyezett Fiuméban 20 millió koronát.

Fiume a maga korában tehát mind a közlekedés, mind a kereskedelem és ipar szempontjából

centrális helyet foglalt el a magyar gazdaság hálójában. Nagy hatása volt a korabeli magyar társadalomra, ezért emlékszünk sokan a mai napig dédapáink történeteire, amelyek akár kivándorlásról, akár egy nyári nyaralásról vagy valamilyen fiumei kalandról szólnak.

Folytatjuk.