A kormány nem titkolt célja, hogy Magyarországot családbarát hellyé tegye, az ehhez szükséges további lépéseket egy nemzeti konzultáció keretében szeretnénk közösen eldönteni – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton Tatán, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) hagyományos őszi találkozóján. Hozzátette, hogy a konzultáció előkészítése már gőzerővel zajlik, pár héten belül el is indul.
„Szeretnénk az a hely lenni Európában, amely bebizonyítja, hogy az önfeladásnak nincs helye, és saját erőnkből is képesek vagyunk megerősíteni közösségeinket, az erős családok pedig Európa megújulásának pótolhatatlan főszereplői" – hangsúlyozta. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a családok támogatását a kormány az egyik legfontosabb feladatának tartja. A családtámogatási rendszer eddigi eredményeit sorolva elmondta: eddig 83 ezren vették igénybe a csok-ot, adókedvezmények formájában 1900 millió forint maradt a családoknál, és másfélszeresére emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma. Talán ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy megnövekedett a gyermekvállalási kedv – jegyezte meg.