Kiemelte, az általános létszámhiány miatt a rend- és honvédelemben már most is nehéz megszervezni a különböző szolgálatokat, előbbi területen évente összesen 8-10 millió, a honvédelemnél pedig 5-6 millió túlórát kell vállalniuk az ott szolgálóknak.
Az LMP politikusa szerint a kormány állításával szemben az itt dolgozók nem kapták meg az ígért 50 százalékos fizetésemelést. Példaként említette, hogy a belügyi szervezeteknél az emelés összege átlagosan csak havi kilencezer forint volt.
Demeter Márta emellett arra kérte a kabinetet, hívja össze a belügyi érdekegyeztető tanácsot, hogy a szakszervezettel közösen dolgozhassanak ki egy komplex gondoskodási rendszert az ágazatnak. Ennek egyebek mellett része kell, hogy legyen a köztisztviselői, illetve honvédelmi illetményalap 60-60 ezer forinttal történő emelése – hangsúlyozta.