Márki-Zay a Filippov-cikkre reagálva elmondta, hogy vannak olyan külföldi rendszerek, amelyekhez képest Magyarország leányálom, „de mégiscsak az Európai Unió közepén vagyunk”. Rátért ő is az ellenzéki összefogásra: „a taktikai szavazás működött, aki azt mondja, nem működött, az hazudik”, és példaként említette meg többek között a Jobbik Hódmezővásárhelyen elért erős választási szereplését. Szerinte ha az LMP visszalépett volna akár csak 5 helyen, akkor ma nem lenne a Fidesznek kétharmada, sőt, ha a Jobbik is jobban együttműködik, akkor még 50 százaléka sem lenne a kormánypártnak. Mindezek után felhívta a figyelmet a Facebook-oldalán megtalálható „migránsszámlálóra”, amelynek egyszerű üzenete van: míg Soros György 0 migránst engedett be, addig a jelenlegi hatalom már több ezret, és sajnálja, hogy ez az üzenet nem jutott el a választópolgárok felé még a kampányidőszakban.
Ne várjunk a messiásra!
Ezután az ellenzékváltásra terelődött a beszélgetés. Márki-Zay Péter szerint nincs kétség afelől, hogy egyszer ez a jelenlegi rendszer is megbukik, és mivel nem demokratikus, ezért nem is demokratikus módon, bár nem feltétlenül kell forradalomra gondolni. A legnagyobb bizalmat az Európai Unió felé táplálja a politikus, illetve szerinte még a gazdaság lehet hangsúlyos tényező.
Lányi Örs úgy folytatta, hogy ameddig az emberek úgy érzik, hogy lassan, de biztosan valamennyivel jobban élnek, addig nekik nem lesz érdekük, hogy a rendszer megbukjon, emiatt úgy véli, az a legsanszosabb, hogy egy gazdasági „megrökönyödés” fogja inkább megtörni a hatalmat. Kifejtette, hogy a kommunizmushoz hasonló ideológiákkal dolgozik a rendszer, miszerint „aki nincs velünk, az ellenünk van”, bár Orbán Viktor inkább szerinte azzal dolgozik, hogy „aki nincs velünk, az nincs”.
László Róbert csak részben értett egyet a többiekkel: szerinte nem élnek jobban az emberek, sokkal inkább a félelem a meghatározó; másrészt