Menyhárt: A gazdaság a kulcs a külhoni magyarság megtartásában

2018. augusztus 24. 17:34

A pártelnök örömének adott hangot amiatt, hogy az anyaországban az utóbbi időszakban jelentősen megváltozott a nemzetstratégia, és előtérbe került a határon túli gazdaság erősítése.

2018. augusztus 24. 17:34

A határon túli magyar közösségek megtartásának „első és legfontosabb lába” a gazdaság - hangoztatta a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke pénteken a Fejér megyei Isztimérhez tartozó Királyszálláson.

A Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei és diaszpórában élő egyetemi diákvezetőknek szóló táborában tartott előadásán Menyhárt József megjegyezte: „a másik láb” a kultúra, amit Trianon után szerencsére sikerült megvédeni, míg a harmadik az oktatás alap-, közép- és lehetőleg egyetemi szinten is.

A pártelnök örömének adott hangot amiatt, hogy az anyaországban az utóbbi időszakban jelentősen megváltozott a nemzetstratégia, és előtérbe került a határon túli gazdaság erősítése. A kultúra, a nyelv és az oktatás megtartása mellett igyekeznek helyben munkát biztosítani a külhoni magyar közösségeknek, ami magával hozhatja, hogy a magyar fiatalok megmaradnak, családot alapítanak, továbbá a magyar nyelvű óvodák, iskolák fennmaradnak – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2018. augusztus 24. 18:20
A határon túl élő magyarságnak csupán a szavazataikra apelláltak, nem a megtartásuk volt a cél. 2005-ben Orbán Tusványoson megígérte, csak akkor támogatják Románia uniós csatlakozását, ha az erdélyi magyarok számára biztosítja a területi autonómiát. Ezt Románia nem tette meg, 2007-ben a Fidesz-KDNP mégis megszavazta Románia csatlakozását. Jelenleg a területi autonómia kivívásának mi a céldátuma? Melyik évet jelölte meg a Fidesz? Szebb Jövőt!
OberEnnsinnen
2018. augusztus 24. 18:17
Annyi bizonyos: a Rákóczi Szövetség: 10/10! A legtöbbet tette, lehetőségein belül a magyarságért. De: nemcsak a gazdaság. Az Orbán-kormánynak szintet kell lépnie: a magyarság integrációja felé, a direkt politizálást visszaszorítva. De: legalábbis, minden lépést világosan indokolni, alátámasztani, türelemmel, egyszerű érthetőséggel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!