Még a héten eldőlhet, ki lesz az LMP új frakcióvezetője

2018. augusztus 22. 12:40

Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője elmondta: Szél Bernadett továbbra is a frakció tagja marad, és nincs szó az LMP összeomlásáról.

2018. augusztus 22. 12:40

Az LMP szerint szabályozott formában, de vissza kell állítani a szabad tankönyvpiacot, bővíteni kell a könyvkínálatot, a tanároknak pedig meg kell hagyni a választás lehetőségét.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt országos elnökségének titkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg, hogy az új Nemzeti alaptanterv ellehetetlenítené a nem állami tankönyvkiadókat. Kijelentette: a kormányzat szerinte eddig is törekedett erre, a jó minőségű tankönyvek azonban eljuthattak az iskolákba; most ezt számolná fel a kormány. Úgy fogalmazott: az állami kiadású könyvekből alig lehet tanítani, szerkezetük zavaros és tele vannak hibákkal. 

Kanász-Nagy Máté kérdésre közölte: még a héten dönthet a frakció arról, ki vezesse a képviselőcsoportot azután, hogy Szél Bernadett lemondott a pártban betöltött társelnöki és frakcióvezetői tisztségéről. A pártban a következő napokban kezdődhet a tisztújítás folyamata, amely szeptember végén vagy október elején zárulhat egy kongresszussal. Hangsúlyozta: Szél Bernadett továbbra is a frakció tagja marad. 

A lemondott társelnöknek a párt működésével kapcsolatban megfogalmazott bírálatáról Kanász-Nagy Máté azt mondta: már a választás után felállt új elnökség is az alapszabály átvizsgálásának, újrafogalmazásának vállalásával kezdte meg a munkáját, a jelenlegi ugyanis nem biztosít kellő felhatalmazást a vezetőknek a döntések meghozatalához, az irányításhoz. 

Nem kommentálta azt, hogy a távozó társelnök a nemrég párttaggá vált korábbi MSZP-s politikust, Demeter Mártát nevezte meg lehetséges utódjának. Azt mondta: eddig is több tucat jelentkező volt az elnökségi pozíciókra.  Kérdésre kijelentette: nincs szó az LMP összeomlásáról, de a választás eredményéből le kell vonni következtetéseket, és változásra van szükség. 

Szél Bernadett felvetésére, miszerint szeretné, ha a párt rehabilitálná a választás után elmarasztalt politikusait, Kanász-Nagy Máté azt felelte, erre nyílhat jogi lehetőség: az LMP legfőbb döntéshozó szerve a kongresszus, amely az új alapszabály elfogadásakor a jogkörökkel, eljárásokkal is foglalkozni fog.  Közölte azt is: „szükség van a 21. századi pártok közös gondolkodására”, közös konstrukció kialakítására, szerinte az ellenzék számára ez az egyetlen lehetőség a kormányváltás irányába. Ennek stratégiai előkészítése jelenleg is zajlik az LMP-n belül.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2018. augusztus 22. 17:14
Azért a pénzről nem mondott le ez a szájhős kofa! Tökéletesen hiteltelen, önmagát gyászoló, mindenki mást hibáztató hazaáruló!
cutcopy
2018. augusztus 22. 16:40
"nincs szó az LMP összeomlásáról" Értem, tehát az LMP-nek vége..
puszika
2018. augusztus 22. 16:18
Ha ez a Kanász Nagy egy normális ember,akkor hogyan tudja ezt a sok zagyvaságot elmondani? Nem nő púp a hátára?
Peter8811
2018. augusztus 22. 15:58
"Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője elmondta: Szél Bernadett továbbra is a frakció tagja marad,..." Még mindig jobb hogy a Szél szelelt el, mintha a Kanász kanászkodott volna el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!