Prioritások kellenek

„Meg lehet tartani a tudományos kutatásra vonatkozó autonómiát úgy, hogy a finanszírozásról politikai döntés születik?

Politikai döntés kutatás-finanszírozásról nem születhet, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) autonómiájára alkotmányos garancia van. Az Alaptörvény kimondja: a tudomány művelőinek teljesítményét a tudomány művelői ítélhetik meg, az MTA köztestülete a szabályait maga határozza meg, és önállóan gazdálkodik a rendelkezésére bocsátott forrásokkal, valamint a tulajdonával.

Ha valóban nem akar az ITM beleszólni a kutatási tevékenységbe, akkor mi értelme a rendszer átalakításának? 

Legitim igény, hogy hasznos, a társadalom érdekét szolgáló célokra fordítsuk az adófizetők pénzét. Ezért nem tudom elfogadni az érvet, hogy „majd mi eldöntjük, hogy mit akarunk kutatni, mivel ez az autonómiánk része”. Ez a világon sehol, így az Egyesült Államokban vagy az EU többi országában sincs így.

Lovász László, az MTA elnöke szerint a minisztériumhoz képest egy akadémián a tudományos szempontokat jobban figyelembe lehet venni. 

Ez igaz, ugyanakkor be kell látni, hogy ha a kutatásokra szánt forrásokat olyan alapon osztjuk el, hogy mindenki azt csinál, amit akar, akkor annak nem biztos, hogy lesz társadalmi hasznossága. Azt szeretnénk, hogy a tudományos szereplőkkel együtt nézzük végig az összes tudományterületet, a magyar nyelvtől egészen a mesterséges intelligen­ciáig, és állapodjunk meg arról, hova helyezzük a forrásainkat. Az, hogy ezt milyen formában tegyük, már lehet vita tárgya, de arra szükség van, hogy meghatározzunk bizonyos prioritást élvező területeket. Ezt az MTA sem vitatja, Lovász elnök úrral két éve írtunk alá arról egy megállapodást, hogy szükség van a fókuszterületek meghatározására.

Az MTA utoljára 2005-ben érezhette úgy, hogy a kormány az autonómiáját veszélyezteti, akkor Kóka János gazdasági miniszter kritizálta a köztestület tevékenységét. 

Nem hasonlítanám össze a két esetet. Kóka János akkoriban kiállt és azt mondta, a földdel kell egyenlővé tenni azokat a kutatóintézeteket, amelyek nem eredményesek. Másrészről azt állította, Magyarországon gyakorlatilag nincs komoly tudós ember, mert aki az volt, már meghalt. Tőlem hallott valaki olyat, hogy minősítettem volna bármely kutatóintézet vagy akadémikus kollégám tevékenységét? Az MTA reakciója azonban jelentősen eltér a 2005-ben tapasztalttól. Annak idején az Akadémia elnöke a miniszterrel leült a Friderikusz mostban, hogy elbeszélgessenek ezekről a kérdésekről, most tüntetések szerveződnek és fenyegető nyilatkozatok hangzanak el.”