Elhunyt Solymosi Frigyes akadémikus, Széchenyi-díjas kémikus, Szeged város díszpolgára – tájékoztatta a szegedi önkormányzat hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint Solymosi Frigyes 1931-ben Kisteleken született, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát 1955-ben, majd megszakításokkal külföldön, Cambridge-ben, Berlinben, Liverpoolban és Münchenben tevékenykedett. Évekig a Szilárdtest és Radiokémiai Tanszék mellett működő kutatócsoportban dolgozott, 1984-ben lett tanszékvezető a szegedi egyetemen.
A kiváló tudós kutatási területe a heterogén katalízis, szilárdtestkémia, felületkémia és reakciókinetika volt. Solymosi Frigyes kémikust rendszeresen hívták rangos külföldi egyetemekre és intézetekbe vendégprofesszornak, előadókörutakat tett a világ minden táján, ott volt a neve a legtekintélyesebb szaklapok szerkesztőbizottsági névsorában. Több száz tudományos közleménye jelent meg a nemzetközi szakfolyóiratokban. Solymosi Frigyes professzort a legtöbbet hivatkozott magyar kémikusként tartották nyilván.