Orbán: Amikor Lengyelországot támadják, bennünket is támadnak

2018. április 06. 13:11

Közép-Európa vezető országa, Lengyelország a jövőben is számíthat Magyarország támogatására – jelentette ki Orbán Viktor Lech Kaczyński emlékművének átadásakor.

2018. április 06. 13:11

Orbán Viktor pénteken Budafokon a szmolenszki légikatasztrófa áldozatainak emlékműve előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: Lengyelország Közép-Európa vezető országa. Ez a Közép-Európa a magyarok jövője is, ezért amikor Lengyelországot támadják, Közép-Európát támadják és bennünket is támadnak – magyarázta. Hozzátette: amikor kiállunk Lengyelország mellett, tesszük ezt a magyar-lengyel barátságért és mert kiállunk magunkért is. A kormányfő azt mondta: 27 éve ő is azt gondolta, hogy Európa a jövőnk, de ma azt látni, hogy „mi vagyunk Európa jövője”.

Lech Kaczyński emlékművével a magyarok hidat építettek a megértéshez – jelentette ki Mateusz Morawiecki az emlékmű avatásán. A lengyel kormányfő felidézte Orbán Viktornak Nagy Imre újratemetésén a Hősök terén 1989. június 16-án elmondott beszédét, amelynek ő is fültenúja volt, és összehasonlította az akkor és a mostani eseményt, amely szavai szerint ugyanolyan megható volt számára, és ugyanúgy „a szabadság fuvallatát érezte bennük”. A két nép közös jövője most alakul ki, és bizonyos, hogy ez a közös jövő Magyarországról fog kiindulni – jelentette ki Mateusz Morawiecki.

(MTI)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2018. április 06. 17:22
HAHHAHA:DDDD Azbazmeg, Vitya. Azt mondtad-e már a lengyel havernak, hogy úgy nyaljuk a ruszkik seggét - akik kinyírták a testvérét - mintha nem lenne holnap? Szerintem ezt a témát imádná..... "Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."
balbako_
2018. április 06. 17:03
A két országot a történelem, a közös kultúra és a közös sors végérvényesen összekötötte.
békepap
2018. április 06. 16:21
hú de fáradt
Cezar
2018. április 06. 16:13
Akkor nincs más megoldás.... Üzenj hadat... De , hogy téged mindenki csak bánt viktorka...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!