Visszatért fészkébe a fekete gólya

2018. március 03. 09:30

Megérkezett Tóbiás, a fekete gólya a gemenci fészekbe.

2018. március 03. 09:30

Elsőként érkezett meg Afrikából Magyarországra, gemenci fészkébe Tóbiás, a fekete gólya – közölte a Gemenc Zrt. szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a gólya péntek délután 5 órakor szállt le, a megérkezést élő internetes adásban követhették az érdeklődők. Tóbiás párja, Sára március közepén szokott megérkezni. Az elmúlt 4 évben 10 fiókát neveltek fel a fészekben, amely idén télen erősen megrongálódott, így a következő hetek kérdése, hogy újjáépítik-e vagy készítenek egy újat máshol.

Tóbiás nem csak abban rekorder, hogy rendszeresen a legelsőként érkezik haza, de 19 évével ő a legöregebb ismert, vadon élő, fekete gólya az országban. Különleges abban is, hogy a háborítatlan erdőrészeket kedvelő fajtársaival ellentétben egy erdészeti telephely közelébe költözött nyolc évvel ezelőtt, és ez lehetővé tette, hogy fészekkamerákkal figyeljék a madarakat.

A fészekkamerákat 2013-ban szerelték fel, tavaly közel félmillió alkalommal látogattak el az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapjára, hogy bepillanthassanak a fokozottan védett madarak mindennapjaiba. A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információt, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulócsoportja is rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az internetes élő adásnak köszönhetően.

Magyarországon körülbelül 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük mintegy 40 pár Gemencben. Az ottani populáció a világ legnagyobb sűrűségű fekete gólya állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a Gemenci erdőbe, és az első fiókák május elején jönnek világra.

A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik, majd - néhány héttel később – a madarak útra kelnek Afrika felé. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át. Közölték azt is, a Gemenc Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködése a fekete gólyák megfigyelésére egy új elemmel bővült: Zoltán, az egyetlen GPS-jeladóval felszerelt magyar fekete gólya vonulását másodszor követhetik a szakemberek és az érdeklődők a már említett honlapon.

Míg Tóbiás a Jordán folyó völgyében, Zoltán a Közép-afrikai Köztársaságban telel. Az utóbbi február 14-én indult haza, és március 2-án – 4200 kilométert megtéve – Törökország fölött járt – írták.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bélabácsi
2018. március 04. 21:33
Ne foglalkozz a sok rohadt hazaárulóval, tedd amit kell. Március 15-én legyél ott a Békemeneten, április 8-án pedig tudod kire kell szavazni. HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!
alex.leopardi
2018. március 03. 16:40
gólya,gólya,gilice,Isten hozott,vigyázz a lábadra
Türelem
2018. március 03. 12:18
Üdvözöllek Tóbiás! Jól nézz körül, tudod április 8-án választások lesznek, ami a balliberális győzelem esetén a Te életedet is meg fogja változtatni. Most zömmel Téged védő fehéreket, meleg barna kedves cigány embereket, gyermekeket látsz magad körül. Ha győznek Soros emberei, zsoldosai, a buta, megtévesztett, gyűlölettől vezérelt emberek, akkor ősszel már nem kell annyit repülnöd, itt is Afrika lesz, a megszokott afrikai arcokkal leszel körbevéve.
peninsulavaldes
2018. március 03. 12:03
ideje volt, remélem magyar a gólya
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!