Az LMP átfogó béremelési programot ígér az egészségügyben dolgozóknak

2018. március 30. 12:31

Merjünk nagyot álmodni és érjük utol Szlovákiát! – mondta Ábrahám Júlia, az ellenzéki párt elnökségi tagja pénteken.

2018. március 30. 12:31

Ábrahám Júlia, az ellenzéki párt elnökségi tagja pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, semmi nem indokolja, hogy a magyar orvosok és ápolók bére a kelet-európai társaikétól is elmarad.

„Merjünk nagyot álmodni és érjük utol Szlovákiát!” – mondta, majd kifejtette, kormányra kerülésük esetén 50 százalékos béremelést hajtanának végre az egészségügyben, majd további öt éven át az átlagos bérnövekedésnél nagyobb mértékben emelnék az ágazatban dolgozók juttatásait. 

Az LMP politikusa kiemelte, az egészségügyben több évtizedig a „megúszáspolitika” volt jellemző, ami azt jelentette, hogy csak a legszükségesebb, minimális forrást biztosították az ágazatnak. Ennek meg is lett a következménye: Európában a magyarok fizetnek a legtöbbet saját zsebükből a gyógyulásukért, és az unióban Magyarország vezeti a rákhalálozási arány listáját – mondta.

Ábrahám Júlia kijelentette, az LMP ezzel szemben minden kormányzati területen kiemelt figyelmet fordítana az egészségmegőrzés szempontjainak, emellett visszaállítaná az önálló egészségügyi tárcát és létrehozná az egészségügyi ombudsman intézményét, amely az emberek egészséghez való jogának érvényesülését segítené. 

Az LMP egészségügyi politikája emellett a fenntarthatóság jegyében nagy hangsúlyt fektet a megelőzés fontosságára, az igazságosság érdekében pedig az ország minden területén egyenlő esélyt biztosítana az egészséges élethez – közölte a párt elnökségi tagja.

(MTI)

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2018. március 30. 19:59
Húsvéti farsangi bál az LMP-ben "Továbbra sem csitul a botrány az LMP-ben, Barta beintett Szélnek Barta János 8 pontban foglalta össze a véleményét, amelyet közösségi oldalán hozott nyilvánosságra. A lényeg, bármit mond Szél, ő nem lép vissza. 1. A zuglói LMP önállóan összegyűjtötte és leadta az ajánlásait. 2. Egy tökkel ütött aktivistám kiadott pár ívet a fidesznyik brigádnak a tudtomon kívül, akik aláírtak nekem, - ez akkor derült ki mikor gyűjtöttem vissza a még kint lévő íveimet a leadáshoz. 3. Tisztelem annyira a választási rendszert, hogy "nem hagytam el az íveket, nem satíroztam ki a fideszes ajánlókat etc. 4. Tisztelem annyira a választókat is, hogy csakis az igazat mondom nekik. 5. Erre az LMP vezetősége felfüggeszti az LMP tagságomat "megvádol a Fidesszel való "együttműködéssel" és vissza hívna az ogy. képviselői jelöltségemből. 6. Erre én beintek, az LMP vezetőségét az MSZP-vel való együttműködéssel vádolom meg és nem lépek vissza. 7. Mivel a választási rendszer nem teszi lehetővé a visszahívásomat ott leszek a szavazólapon és lehet rám szavazni. 8. Ez a magyar politikai abszurd, felfüggesztett tagsággal én jobban képviselem az LMP-t mint a vezetőségének többsége. http://www.sztarklikk.hu/kozelet/tovabbra-sem-csitul-a-botrany-az-lmp-ben-barta-beintett-szelnek/335788/
Berecskereki
2018. március 30. 19:14
Az LMP kormányzati szempontból éppen olyan káros, mint amilyen az SZDSZ volt. Természetesen az MSZP sem különb, hiába puderoz Karácsony Gergely. Ha a kormányhoz jutnának és végrehajtanák amit most ígérnek a következmény az újabb öszödi beszéd lenne. Ki az az örült aki még hisz nekik?
Berecskereki
2018. március 30. 18:52
Tovább is van mondjam még? Mondom. Ha az államigazgatásban és a közigazgatásban is hasonlóképen akarják a béreket emelni, akkor ez újabb 300 milliárdot jelent. Ha el akarják törölni a minimáljövedelmek adóját akkor ez 150 milliárd költségvetési bevétel csökkenést eredményez. Az előzőekkel együtt 2.205 milliárd többletkiadás jelent, amelynek forrásáról mélyen hallgatnak. Ugyanakkor ez csak egy része annak amiket ígérgetnek, mert nincsen benne a 13. jövedelem, a létbér biztosított bér, a szociális beígért többletkiadás. Ha még ezeket is hozzátesszük akkor már majdnem megközelítjük a központi költségvetés éves bevételének a felét. Ezek után elhiszi még valaki, hogy amit ígérnek teljesíteni is fogják?
Berecskereki
2018. március 30. 18:38
A különböző értékelések az egészségügy és oktatás költségeit a GDP-hez viszonyítják, holott a GDP nem a költségvetés bevétele, hanem termelési érték, vagyis a kormányzat által nem elkölthető pénz. Ennek figyelembevételével azt kellene megnézni, hogy az egészségügyre és oktatásra fordított összeg hány százalékát teszi ki a költségvetés összegének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!