Határozatban állt ki az Országgyűlés Lengyelország mellett

2018. február 21. 20:10

A határozat alapján a parlament felszólítja a kormányt, hogy az álljon ki Varsó mellett a Lengyelország ellen indított, 7. cikkely szerinti eljárásban.

2018. február 21. 20:10

Határozatban fejezte ki szolidaritását szerdán a magyar parlament Lengyelországgal – adja közre az Euronews. Az Országgyűlésben arról is határoztak, hogy a kormány álljon ki Varsó mellett az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárásban.

Az atombombaként is emlegetett uniós eljárás ha sikeres, akár Lengyelország szavazati jogának megvonásával is járhat az Európai Tanácsban. Az eljárást az Európai Bizottság a vitatott lengyel igazságügyi reform miatt kezdeményezte.

A határozatot a Fidesz-KDNP képviselői kezdeményezték: 114-en a döntés mellett, 13-an pedig ellene szavaztak a törvényhozásban. Ugyanakkor 72 képviselő nem volt jelen, így nem is szavazott az ülésen.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium a parlamenti államtitkára a határozat indoklásául úgy fogalmazott: „tiszteletlennek tartjuk az eljárást Lengyelországgal szemben, hiszen egy ország szuverenitását, egy olyan népnek a büszkeségét, a függetlenségét és a méltóságát veszik semmibe, amelyik talán minden más népnél többször, és nagyobb áldozatot vállalva kiállt az európai eszmékért, az európai értékekért”.

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság szóvivője, Beata Mazurek a magyar döntésre úgy reagált, a határozat is mutatja, hogy szó sem lehet uniós szankciókról Lengyelország ellen.

A döntést azóta a lengyel házelnök Kövér Lászlónak írott levelében köszönte meg: Marek Kuchcinski szerint a határozat a lengyel-magyar barátság legjobb hagyományát folytatja, biztosítja a két ország stratégiai együttműködését.

Hozzátette: „a legnagyobb örömmel és méltóságérzettel” értesült a dokumentum elfogadásáról, amiért köszönetet mond a határozat kezdeményezőinek, az Országgyűlés összes képviselőjének, valamint személyesen Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.

(Euronews, MTI)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2018. február 22. 07:47
Dögölj meg Soros!
Pelso j.
2018. február 22. 06:29
Hű, de izgalmas.
SoJe
2018. február 21. 23:21
mérget
madarasi.abel
2018. február 21. 21:29
"Azt kérdezem tehát a miniszter úrtól, tisztelt miniszter úr, hogy mit szól mindehhez a korrupciós felméréshez. Érez-e azért valamilyen felelősséget, hogy Magyarország az elmúlt hat évben ezen a listán több mint 10 helyet visszacsúszott? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)” Varga Misike :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!