A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) annak érdekében „kufárkodik”, hogy az erdélyi magyarok a kormányra szavazzanak. Niedermüller Péter szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Tamás Sándornak, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökének a Kossuth Rádióban elhangzott szavaira hivatkozott.
„Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi is hozzá fogunk járulni, ahogy tettük a négy évvel ezelőtti anyaországi választáson is, amikor Erdélyből 65 ezer szavazattal járultunk hozzá a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzéséhez” – idézte az erdélyi politikust. Az EP-képviselő úgy fogalmazott, eddig is tudták, hogy az RMDSZ „szervezi a szavazatvásárlást”, de most már bizonyítékuk is van erre. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Tamás Sándor bejelentette, a következő másfél hónapban kampánykaravánt indítanak 106 erdélyi településre, hogy buzdítsák az ott lakókat a választáson való részvételre.