Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A rendőrség miért nem tiltotta be a rendezvényt tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt?
„Sajtóhírek szerint tegnap több ezer neonáci vonult fel Budán az 1945-ös budavári kitörés évfordulóján. A felvonulók horogkeresztes karszalagokat és korabeli náci egyenruhát viseltek, a Rendőrség mégsem tiltotta be a rendezvényt, sőt még biztosította is a népirtásra nemzeti romantikával visszatekintők masírozását.
A Demokratikus Koalíció-Szolidaritás szövetség felháborítónak tartja, hogy következmények nélkül maradt a náci felvonulás a “kitörés napján". A DK tudni akarja, hogy a rendőrség miért nem tiltotta be a rendezvényt tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt és miért nem lépett közbe legalább a helyszínen? A DK szerint megengedhetetlen, hogy a magyar szélsőjobb ugyanazon zászlók alatt masírozzon, mint amelyek alatt 6 millió, köztük 600 ezer magyar zsidót öltek meg a nácik a II. világháború idején.”

