Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Elveszítette a nagyváradi utcanévpert is a Civil Elkötelezettség Mozgalom, de Szigeti Enikő, a szervezet vezetője szerint a bírósági döntés a jövőben bizonyítékként szolgálhat.
Első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat ellen a kétnyelvű román és magyar – utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított pert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A román bíróságok honlapján közzétett bejegyzés szerint az ügyben eljáró Bihar megyei törvényszék csütörtökön hozott végzésében részben megalapozatlannak, részben tárgytalannak ítélte a CEMO keresetét, perképességét azonban elismerte.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója az MTI-nek telefonon elmondta: a szervezet Szatmárnémeti esetében jogerősen, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében pedig első fokon elvesztette a kétnyelvű utcanevekért indított pereket, amivel immár nemzetközi fórumok előtt is bizonyítható, hogy Románia nem érvényesíti a ratifikált nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit.

(MTI)