Latorcai Csaba szerint ez a pályázat komoly fejlődési és idegenforgalmi lehetőséget jelenthet a 65 magyarországi településnek.
„A kormány elkötelezett a hazai örökségvédelemben és a magyar örökség zászlóshajójának számító világörökségi helyszínek fejlesztésében és megőrzésében” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy Magyarországon jelenleg 8 világörökségi helyszín és 10 úgynevezett világörökség-várományos helyszín van. Elmondta, hogy a kormány a világörökségi pályázathoz kapcsolódóan a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból több száz millió forint forrást biztosít, ezeken felül magyar forrásból is 150 millió forint áll rendelkezésre ezeknek a helyszíneknek a további fejlesztésére.
Kiemelte: a kormány a gazdasági-informatikai operatív programból külön támogatást is biztosított a világörökségi, valamint az arra várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére: a Balaton-felvidéki kultúrtáj – mint várományos helyszín – 3 milliárd forintos támogatást, a Fertő-táj világörökségi helyszín 400 millió forint, Hollókő község önkormányzata több mint egymilliárd forintot, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága 950 milliós támogatást kapott. Tokajra, a tokaji kultúrtáj fejlesztésére 3,4 milliárd forintos támogatást, a pécsi világörökségi negyed fejlesztésére 900 millió forintos támogatást ad a kormányzat európai uniós forrásokból.
Felidézte, hogy Magyarország 1985-ben csatlakozott az UNESCO világörökségi egyezményhez, 1987-ben a budapesti Duna-partok, valamint a budai várnegyed vált világörökségi helyszínné, majd ez az Andrássy úttal, 2002-ben a Hősök terével bővült ki. 1987-ben Hollókő-újfalu, 1995-ben Szlovákiával közösen az Aggteleki Karszt barlangjai, utoljára 2002-ben Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék került fel az UNESCO világörökségi jegyzékére.