Az online képzés mellett havonta egy személyes képességfejlesztő napot is tartanak, amikor a diákoknak lehetőségük nyílik többek között különböző általános kommunikációs és érveléstechnikai, valamint tanulásmódszertani tréningeken részt venni.
Kitértek arra is: a hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó program több mint tizenöt éve működik sikeresen. A 2013 óta Erdélyben is elérhető képzéseken már 300-nál is több erdélyi magyar tanuló vesz részt, míg a Felvidékről is folyamatosan várják a középiskolások jelentkezését a programra. Összesen több mint 1300 fiatalt oktatnak a távoktatási kurzusokon és a havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon alapuló képzéseken.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a programban résztvevő diákok jelentős előnyt szerezhetnek az érettségi vizsgák sikeres teljesítésében, illetve nagyobb eséllyel kerülhetnek be az MCC egyetemi képzésébe.