A demokratikus jogállam alapjait veszélyezteti Juhász Péter az ÁSZ szerint

2018. január 04. 09:02

„Az ÁSZ jó hírnevét sértő politikai nyilatkozatok a magyar demokratikus jogállam alapjait veszélyeztetik” – így válaszolt Juhász Péter vádjaira az Állami Számvevőszék.

2018. január 04. 09:02

Közleményt jelentetett meg szerda este az Állami Számvevőszék szerda este, melyben nyugalomra inti az ÁSZ által megbírságolt Együttet, és leszögezi, eljárása során betartotta a vonatkozó törvényi előírásokat. 

Az ügy előzménye, hogy szerda délután Juhász Péter, az Együtt elnöke keveredett szóváltásba az ÁSZ szóvivőjével, Horváth Bálinttal – Juhász azt kifogásolta, hogy az ÁSZ pártfinanszírozásként értékelte egy Együtt-párttag befizetését, a Számvevőszék azonban a jogszabályok szerint nem nézhet bele más pártok taglistáiba. Juhász érdemi választ akkor nem kapott a szóvivőtől, aki többször is csak annyit jelentett ki, hogy az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírások alapján járt el.

A szerda esti közleményben az Állami Számvevőszék nyugalomra intette és felszólította Juhász Pétert, hogy „tartózkodjon a valótlanságok terjesztésétől”. Egyúttal kijelentették: átvették az Együtt észrevételeit, majd a lehető leghamarabb jelentést hoznak nyilvánosságra a párt ellenőrzéséről.

Az ÁSZ ismét hangsúlyozta, eljárása során betartotta a vonatkozó törvényi előírásokat, egyúttal pedig emlékeztette Juhász Pétert, hogy nem vesz részt politikai küzdelmekben és nem mérlegel politikai szempontokat. Hozzátették: visszautasítják a politikai indíttatású befolyásolási, és fenyegetési kísérleteket.

A közlemény szerint a Juhász Péteréhez hasonló kijelentések a közbizalom aláásására alkalmasak. „Az ÁSZ jó hírnevét sértő politikai nyilatkozatok és valótlanságokat tartalmazó közlések a magyar demokratikus jogállam alapjait veszélyeztetik” – tették hozzá. 

(MTI Országos Sajtószolgálat)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2018. január 04. 14:42
Azt hittem, inkábbaz nem veszélyezteti a jogállam alapjait, hogy olyan információk alapján szabtok ki büntetést, amikkel törvényesen nem is rendelkezhetnétek? Rohadék rezsimszolgák!
noMores
2018. január 04. 12:58
Az ÁSZ jo hirneve:)))))) Bakker, egy kajak fideszessel az elen evekig kussban, aztan utasotasra buntetohadjaratot inditva, mi a faszrol hadoval ez a barom?:)
Fideath
2018. január 04. 11:28
"Juhász Péter tegnap még Olgánál is belekeveredett a mondandójába." Szigorúan konkrétum nélkül, mint egy ÁSZ-nyilatkozat. De ha megkérnénk hogy ugyan fejtsd már ki hogy Juhász hol, meg hogyan keveredett bele a saját mondandójába, akkor te is lapítanál mint tehénszar a fűben.
balbako_
2018. január 04. 11:25
Ez nem politikai ez egészségügyi kérdés. Juhászt kényszerelvonóra kell küldeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!