Újraindul a magyar katonaipilóta-képzés

2017. december 19. 10:18

Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés – jelentette be Koller József a szolnoki helikopterbázis parancsnoka.

2017. december 19. 10:18

Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison – mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Koller József közölte: a képzés beindítását, a leszerelő katonai pilóták pótlása, illetve az új repülőeszközök hadrendbe állítása teszi szükségessé. Elmondta: a négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak.

Kétéves általános tanulmányokat követően Szolnokon kapnak gyakorlati képzést a hallgatók. Ott 220 órás repülési tapasztalatot szereznek a diploma megszerzéséig – tette hozzá. A dandártábornok a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden arról szólt, hogy a pilótaképzés 15-20 hallgatóval indul 2018-ban. A bejutás legfontosabb feltétele a kifogástalan egészségi állapot. A háromnapos vizsgálatot Kecskeméten végzi a honvédség orvosi bizottsága – mondta.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2017. december 20. 17:24
Jó lenne, ha lenne hzzá légierőnk, meg úgy általában hadseregünk is.....
balbako_
2017. december 19. 18:36
Helyes!
=nessuno=
2017. december 19. 17:57
Amíg nem biztosított a versenyképes fizetés, felesleges a képzés úgyis átnyergelnek polgári pilótának, irányítónak.
gudmen
2017. december 19. 17:27
több tiszteletet a kolduloknak! "Az Ottawa Citizen szerdán azt írta, Kanadának kellett kifizetnie a magyar vadászpilóták kiképzésének költségeit a NATO Saskatchewan tartománybeli kiképzési központjában 2012-ben és 2013-ban. A lap szerint évi 9 millió dollárról van szó, de ezt Magyarország a pénzügyi problémái miatt nem tudta vállalni. A lap a kanadai védelmi minisztériumtól és a légierőtől származó dokumentumokra hivatkozott a cikkben. A beszámoló szerint az ottani védelmi tárca az idei 9 millió dolláros magyar számla kifizetése mellett arra is javaslatot tett, hogy a jövő évben esedékes 10 millió dolláros és a 2016-ra várható 11 millió dolláros költséget is átvállalják. Sőt, a cikk szerint Magyarország azt kérte Kanadától, hogy egészen 2021-ig fizesse ki helyette ezeket a költségeket."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!