Önnek is boldog karácsonyt, Miniszterelnök Úr!

„Egy egyértelműen nemzetbiztonsági kríziseket feszegető kérdést feltenni a miniszterelnöknek időileg korlátozott napirend előtti felszólalás alkalmával merő provokáció és sarokba szorítás. Ha a választások közeledtétől el is tekintünk, egy ilyen kérdésre nem adható kielégítő és korrekt válasz. A platform sem erre megfelelő.

HA ORBÁN BELEÁLL A JÁTSZMÁBA ÉS ELISMER VAGY TAGAD, AZZAL CSAK VESZÍTHET:

egyik válasszal rövidebb, másikkal hosszabb távon. Az LMP részéről a kérdés a korrekt felelősségre vonás helyett inkább egy – egyébként nem annyira jól időzített – krízis előidézésére tett próbálkozás volt. Mégis milyen alternatíva adható egy ilyen helyzetben, ami egyenrangú lenne a váddal? Valószínűleg semmilyen, így maradt az egérút.

A HELYZET NEM ENGED MÁS LEHETŐSÉGET, A STÍLUS PEDIG BELEFÉR ORBÁN VIKTOR IMÁZSÁBA.

A reakciók is egész kiszámíthatóak: elkötelezett támogatói csak nevetnek, hogy „a Fater megint jól megmondta”, az ellenzék pedig hüledezik, hogy „ebben az országban mindent lehet!”. Normál esetben az ügy pedig maximum egy hét alatt elcsendesedik, attól függően, hogy esetleg valamelyik párttag reagál-e rá, lehetőleg támadhatót. A világpolitikai események is elegek lennének ahhoz, hogy az eset hamar lekerüljön napirendről, arról nem beszélve, hogy az ellenzék is pont elég tartalmat szolgáltat, ami kielégíti a politika tabloidizációját.

Téved, aki azt gondolja, hogy a nyilvánosság számára közvetített politika egyenlő azzal, ami a zárt ajtók mögött zajlik, ezért felesleges is az ilyen helyzeteket politikai ideológia vagy vélemény szempontjából megközelíteni. Úgy tűnik, a magyar választók egész széles rétegéről elmondható, hogy gondolkodásuk tekintélyelvű, számukra ez a jelenet nem is lehetett több a „valódi erő” megmutatásánál.

PERSZE LEHET FELHÁBORODNI, LEHET „KÉTHARMADOZNI” MEG „EBBEN AZ ORSZÁGBAN TÉNYLEG MINDENT LEHETEZNI”,

aztán többnyire ugyanúgy visszasüppedni a kényelmes politikai apátiával bélelt komfortzónába. A felháborodások közben szünetet tartva viszont akár azt is be lehet látni, hogy ez a kommunikáció működik és négyévente meg lehet nyerni vele egy választást.

A kiábrándító realizmus megeszi a bájos idealistákat. 

Talán ideje lenne az idealizmus rózsaszínködös felhőjéről a zord, de tiszta realizmus talajára lépni, és elfogadni a tényt, hogy a politika soha nem a fair és tiszta kommunikációról, értékek és ügyek képviseletéről szólt valójában, hanem érdekekről és hatalomról.

NINCS „JÓ” ÉS „ROSSZ” OLDAL, ÁM HAZÁNKBAN VAN EGY, A HATALMAT ELFOGADÓ DIFFÚZ SZAVAZÓBÁZIS ÉS EGY TÖREDEZETT, GYENGE ELLENZÉK

– és az ő széttöredezett, gyenge támogató közegük.

A helyzetért nagyban okolható a régi rendszer, amiben sokan szocializálódtak, de az inkompetens ellenzék is, aki alternatíva nyújtás hiányában a politikai apátia irányába tereli a máshogy gondolkozókat.

Politikai kommunikációs szempontból a „Boldog karácsonyt!” válasz bár kockázatos, de az adott sakkhelyzetben a célnak pont megfelelő volt. Az eddigi esetekhez hasonlóan pedig valószínűleg a jövőben is sok hasonlóval találkozunk majd, így a mentális állapotunk megóvása érdekében jobb megbarátkozni a gondolattal, addig is az idealista világunk szilánkjait söprögetve pedig próbáljuk az tenni, amit a miniszterelnök mond: élvezzük a karácsonyt.”