Három nap eltüntették szinte az összes Momentum-matricát a fővárosi aluljárókból, a párt plakátjait ismeretlenek tépkedik le – írja az Index. A Momentum szombaton jelentette be, hogy „Remény-terv” címmel kéthetes plakátkampányt indít közösségi finanszírozásból Budapesten, Pécsen és Szegeden, budapesti aluljárókban pedig padlómatricákat helyeztek el.
Papp Gergő, a párt kommunikációs igazgatója szerint a húszból tizenhat matrica hétfőre eltűnt, emellett több plakátot megrongáltak, ezek pótlása további pénzbe kerül. Papp elmondta: nem zárják ki, hogy szervezett tépkedő akcióról van szó. A párt jogászai vizsgálják, tesznek-e feljelentést.

(Fotó: Momentum)