A munka világáról tartott részországgyűlést az MSZP

2017. november 09. 17:06

Az MSZP olyan programot ad, amely a biztos megélhetésről és fizetésemelésről szól, de ennek megvalósításához kormányváltásra van szükség – mondta Tóth Bertalan csütörtökön.

2017. november 09. 17:06

A munkára és a megélhetésre fókuszált az MSZP részországgyűlése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcikán csütörtökön. Az ellenzéki pártnak korábban Hajdúszoboszlón és Egerben volt hasonló rendezvénye, a következőt Ajkán tartják majd. A zárt ülést követő sajtótájékoztatón Tóth Bertalan frakcióvezető közölte: a munka világával és a bérek felzárkóztatásával foglalkoztak. Mint mondta, a párt programot ad, amely a biztos megélhetésről, fizetésemelésről szól, ennek megvalósításához kormányváltásra van szükség.

Bangóné Borbély Ildikó parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a biztos megélhetés a gyermekvállalásról is szól, ám a mai Magyarországon „a legnagyobb szegénységi kockázatot az jelenti, ha egy fiatal pár gyermekáldásra adja a fejét”. Gúr Nándor alelnök, országgyűlési képviselő azt mondta: a részországgyűlést követően egy több témára koncentráló határozati javaslattervezetet nyújtanak be. A témák között említette a megélhetést és a minimálbér nettó összegének 100 ezer forint fölé emelését.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vidėken újrakezdő
2017. november 10. 06:55
Gazdasági vezetőm pluszban vállalati párttitkár is volt. 8 év alatt összesen nem dolgozott 8 órát. Szövegelt, pletykált, áskálódott reggeltől estig. Náluk ez a munka.
Akitlosz
2017. november 09. 21:43
Infláció ciklusonként (nem a hivatalos, hanem arany alapon) 1998-2002. 32,5% 2002-2006. 63,8% 2006-2010. 73% 2010-2014. 22,8% Tehát a nettó minimálbér reálértékének a változása ciklusonként: 1998-2002. 86,2% 2002-2006. -22% 2006-2010. -60,5% 2010-2014. -12,5% Nettó minimálbér emelés 1998-2017. 391,2% Infláció 1998. cikluskezdettől 2017. máig (nem a hivatalos, hanem az igazi) 452,4% A nettó minimálbér reálértékének változása 1998. cikluskezdettől máig: -61,2% Érdemes volt tényleg leváltani a kommunizmust, amikor ez a "szabad" világ a "szociális piacgazdaságával - azaz a szocializmussal - még akkora életszínvonalat sem képes biztosítani. S akkor ez most csak 1998-tól van nézve, nincsen benne a katasztrofális MDF kormányzás időszaka.
balsors
2017. november 09. 21:20
Az EU közgazdászai úgy számolnak, hogy a jelenleg is történelmi magasságban lévő foglalkoztatottság tovább növekedik, és közben a munkanélküliségi ráta történelmi mélypontra, 4,2%-ra csökkenhet. A magyar munkaerőpiac egyre feszesebbé válik, a munkaerőhiány erőteljes bérnövekedést generál és egyúttal korlátozza a foglalkoztatás további bővülését 2018-ban és 2019-ben - írják. http://www.portfolio.hu/gazdasag/a-bizottsag-szerint-jovore-nem-teljesul-a-magyar-hianycel.267491.html
Akitlosz
2017. november 09. 20:58
"A témák között említette a megélhetést és a minimálbér nettó összegének 100 ezer forint fölé emelését." Az így is meg úgy is 100 000 forint fölé fog emelkedni 2022-re akárki is kormányoz. Erre kb. mérget lehet venni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!