1956: közzéteszik a kommunista erőszak áldozatainak életrajzát

2017. november 07. 09:13

Elérhetők lesznek a Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján azoknak az embereknek az életrajzai, akik a kommunista erőszak áldozatai lettek.

2017. november 07. 09:13

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) a honlapján (www.neb.hu) és a közösségi oldalán keddtől olyan emberek rövid életrajzát teszi közzé, akik a kommunista erőszak áldozatai lettek. 

A NEB az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az életrajzokat a száz évvel ezelőtti szentpétervári (akkori nevén petrográdi) események után publikálják, emlékezve arra, hogy akkor olyan politikai erő szerezte meg a hatalmat, amely a kommunizmus ideológiáját hirdette. „A bolsevikok és követőik a diktatúra és az elnyomás útján, az őket kiszolgáló erőszakszervezetek könyörtelen módszereivel törekedtek arra, hogy programjukat megvalósítsák és elterjesszék a világon – akár emberéletek kioltása árán” – olvasható a közleményben. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

A közzététel célja, hogy naponta egy-egy emberi sorsot bemutatva emléket állítsanak mindazoknak, akik a huszadik század egyik totalitárius ideológiájának áldozatává váltak írták. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága az életrajzok összegyűjtésében kolozsvári, somorjai, ljubljanai, bukaresti, kijevi, varsói, prágai, pozsonyi, vilniusi, berlini és grazi társintézményektől kapott segítséget.

Tavaly a NEB az 1956-os forradalom elfojtásában és a megtorlásban részt vevő kommunista vezetőkről közölt adatbázist, valamint az 1956 utáni megtorlás szolgálatában álló bírák, ügyészek és karhatalmi vezetők életútjait tette közzé.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. november 08. 05:05
Áder János 1956 évfordulója alkalmából előléptette a volt III/II-es operatív tisztet, Tasnádi László rendészeti államtitkárt https://444.hu/2016/10/23/ader-janos-1956-alkalmabol-eloleptette-a-volt-iiiii-es-operativ-tisztet-tasnadi-laszlo-rendeszeti-allamtitkart --------------------------------- Erre legyetek büszkék, mocskos, tolvaj, kommunista fideszes csürhe
Válasz erre
0
3
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. november 07. 22:35
A III/3-asokat legyenek szívesek..
Válasz erre
0
6
lajkakutyus
2017. november 07. 12:53
Abban az összes "rendszerváltó" kerekasztalhoz ültetett, de semmilyen legitimációval nem rendelkező párt között konszenzus volt, hogy a kommunista bűnözőket, ügynököket, besúgókat nem vonják felelősségre. Mert minden pártnak, a Fidesznek is megvolt a maga szennyese. Szülők, apósok, testvérek, barátok képében. Az egyházak sem néztek szembe ezzel, pl. ez a Lehel László nevű besúgó már megint Lévai Anikó mellett osztott csomagot mint az ökumenikus segélyszervezet főnöke. "Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet felfüggesztett elnök-igazgatója, nemrég beismerte, hogy evangélikus lelkészként együttműködött az állambiztonsággal, a III/III főcsoportfőnökség szervezte be az 1980-as években."
Válasz erre
2
1
balbako_
2017. november 07. 12:05
Azoknak kéne az életrajzát közölni, akik ezt tették az emberekkel.
Válasz erre
8
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!