A francia védelmi miniszter az iráni atomalku fenntartását szorgalmazza

2017. október 20. 19:02

Az Iránnal kötött többhatalmi nukleáris megállapodást fenn kell tartani Párizs álláspontja szerint.

2017. október 20. 19:02

Párizs álláspontja szerint az Iránnal kötött többhatalmi nukleáris megállapodást fenn kell tartani. Az ezzel kapcsolatos francia álláspontot Florence Parly védelmi miniszter fejtette ki  pénteken  Washingtonban egy amerikai kutatóintézetben tartott előadásában. 

A tárcavezető leszögezte: a 2015-ben Teheránnal aláírt megállapodás felmondása az iráni „keményvonalasokat” erősítené, és a világ is egy lépéssel közelebb kerülne a nyílt háborúhoz. 

Szükségünk van a megállapodásra, ennek felrúgása ajándék lenne a keményvonalasoknak Iránban” – fogalmazott a miniszter asszony. De hozzátette, hogy ezzel együtt is nagyon komolyan kell venni Irán ballisztikusrakéta-programját és általában is a térségben kifejtett „destabilizáló tevékenységét”. Parly közölte: Franciaország „ezen dolgozik”. A francia politikus – a The New York Times című lap tudósítása szerint – hangsúlyozta azt is: tudatában van annak, hogy a végleges amerikai döntést az amerikai kongresszus hozza meg, s Párizs nem akar beleszólni az amerikai belpolitika ügyeibe. 

Franciaország az Iránnal megkötött egyezmény egyik aláírója. Florence Parly – aki a francia Szocialista Párt politikusa volt és Lionel Jospin kormányának is tagja volt – pénteken érkezett Washingtonba. Tárgyalásokat folytat James Mattis védelmi miniszterrel, valamint Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadóval. A francia sajtóban megjelent információk szerint a megbeszélések fő témája a terrorizmus elleni közös fellépés.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!